Galambosiné Honfi Anita: Boldogságóra a járvány idején

Boldogságóra járvány idején

Régóta hiszem, hogy előbb-utóbb nem fog tudni iskola érdemi munkát végezni a gyerekek mentális megsegítésének komplex programja nélkül. A mi iskolánkban mindannyian így gondoljuk, tehát a mi gyerekeink a siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskolában néhány osztályban hetente, de szinte mindenhol havonta részt vesznek boldogságórákon.

Ahogy bezártak az iskola kapui, azonnal felmerült a kérdés, mi lesz a „szeretetórákkal”? Nem volt kérdés, hogy virtuálisan is folytatni kell, mert ha alapállásban fontos, most még inkább szükséges lesz a lelki segítség. Hiányozni fognak barátok, kicsit unalmas lesz mindig otthon ülni, kialakul majd félelem. De hogyan is folytassuk itthonról?

Több csatornán is megtesszük ezt. Létrehoztunk a gyerekekkel A classroom kurzust. Ide töltjük fel a rövid meditációkat, itt jobb kedvre derítő zenéket hallgatunk. Sőt, apró feladatokat is itt osztunk meg.

Milyen feladatok lehetségesek ebben a helyzetben?

  1. Rajzolj egy szép szívet, és a fotóját küldd el valakinek, akit szeretsz.
  2. Ma reggel írj egy köszönő messenger üzenetet az osztályfőnöködnek, aki nagyon komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy minden rendben menjen.
  3. Itthon vagy, hát lepd meg anyukádat valamivel. Mosogass el, vagy készíts vacsorát! Minek örülne anya? Aztán ne feledd megosztani velünk a jócselekedeted.
  4. Létrehozunk a nyitó falon hálafalat, mindenki megírja ott, hogy ma miért hálás.
  5. Kérlek ma küldj 5 embernek biztató üzenetet, olyanoknak, akik félnek, vagy bizonytalanok.
  6. Hívd fel a héten többször is nagyszüleidet, akiket meglátogatnod most nem szabad. Kérdezd meg, hogy jól vannak-e!
  7. Töltsd fel a felületre a kedvenc vidám zenédet! Kezdjünk szavazást, hogy melyik a legjobb. Saját zenére nem szavazunk.
  8. Vannak rossz gondolataid? Írj nekünk, segítünk. Classroomban a falra kiírható minden rossz érzés, és itt válaszolni is lehet egymásnak. Kedves üzeneteket válthatunk.
  9. Megosztunk mindenki nevével egy dokumentumot, melyet közösen szerkesztünk, beleírjuk: Rólad az a legkedvesebb emlékem……. Azt szeretem benned……. Olyan kedves voltál, amikor……  Végül mindenki megkapja a saját levelét.

Megosztunk rövid filmrészleteket, csetelünk róla. Videocseten látjuk is egymást közben.

És a legfontosabb, maradjunk élő kapcsolatban!

Fizikailag külön, lélekben együtt.