Veszprémben a gyerekek megölelték az egész világot!
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 2048
A március 28-i délutáni „Énekelj a Boldogságért!” koncertet már izgatottan várta a közel ezer iskolás gyerek, ajándékokkal és a Ma rám talál a boldogság című dal betanulásával készültek a Jobb Veled a Világ Alapítvány fogadására.
A Pozitív gyerek vagyok és a Jól érzem magam boogie mozgatta meg a legjobban a gyerekeket, de a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt is nagyszerűen énekelték együtt Bagdi Bellával és zenekarával. A Szép nap ölelj most át engem című dalra pedig az egész világot megölelte Veszprémben a több száz diák! A panorámakép, a selfie-készítés és a Bella vs gyerekek versenyéneklés ezen a koncerthelyszínen sem maradtak el a gyerekek nagy örömére.
Köszönjük Gulkai Lászlónak, a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola intézményvezetőjének, a rendezvény megnyitását, a Március 15. úti Sportcsarnok biztosítását a helyi gyerekek részére és hogy gondoskodott a koncert zavartalan lebonyolításáról. Köszönjük Horváth Miklósnak és csapatának a profi hangosítást és a gyerekeknek, pedagógusoknak, hogy fantasztikus lelkesedéssel érkeztek a koncertre és együtt énekeltek a boldogságért! A Báthory Általános Iskolának és Morvai Dóra tanárnőnek külön köszönet a csodálatos ajándékokért, melyeket a Boldogságórákon készítettek és a sok segítségért, melyet a szervezőmunkában nyújtottak.
- „Veszprém, jobb Veletek a világ!” – így búcsúzott Bagdi Bella a helyiektől!
- A koncerten részt vevő csoportok az alábbi intézményekből érkeztek:
- Báthory István Általános Iskola, Veszprém
- Cholnoky Jenő Általános Iskola, Veszprém
- Tasner Antal Általános Iskola, Öskü
- Deák Ferenc Általános Iskola, Veszprém
- Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
- Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI, Veszprém
- Rózsa úti Általános Iskola, Veszprém
- Gyulaffy László Általános Iskola, Veszprém-Gyulafirátót
A veszprémi NAPLÓ beszámolója:
Ide kattintva megtekinthető a veol.hu oldalon >>