Támogatást nyertünk az ERASMUS + Programban!
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 159
Örömmel értesültünk róla, hogy „Kis léptékű partnerségek az ifjúsági területen (KA210)” kategóriában elnyertük az Erasmus + program támogatását, melyet ezúton is hálás szívvel köszönünk.
Az 1987-ben alapított Erasmus program célja a kezdetektől fogva az, hogy segítse a résztvevőket a világ megismerésében, a tanulásban és a tapasztalatszerzésben, valamint hogy minél többeket ösztönözzön az aktív társadalmi szerepvállalásra, mely szerepvállalás a Jobb veled a Világ Alapítvány fő tevékenysége is, a Boldogságóra Integrált Program megvalósításán keresztül.
Az Erasmus+ az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja.
Az Erasmus+ program egyik fő célkitűzése az oktatás területén az Európai Oktatási Térség megvalósítása 2025-re. A hozzáférhetőség növelésével és rugalmasabb mobilitási formákkal az eddiginél is szélesebb és sokszínűbb csoportok számára lesz nyitott a program, amely továbbra is támogatja az innovatív módszerek kialakítását.
Az együttműködést célzó partnerségek (KA2) kategóriában a résztvevő intézmények nemzetközi együttműködések terén szerezhetnek tapasztalatot, erősíthetik kapacitásukat és magas minőségű innovatív módszereket valósíthatnak meg.
A Boldogságóra Integrált Program éppen olyan innovatív módszer, mely folyamatosan fejlődik és hálózatával elér minden magyarországi régiót, a határon túli magyarlakta területeket, ugyanakkor szárnyait bontogatja a tágabb nemzetközi színtéren is. A nemzetközi együttműködés során lehetőségünk van tapasztalatokat cserélni, saját innovatív módszereinket terjeszteni és saját programunkba is beépíteni a nemzetközi partnerség által szerezhető új, friss modern irányokat és elemeket.
Magyarországon az Erasmus+ program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.