Rajzolj! Verselj! Légy hálás!

hala_rajzverseny_1

2020 a Hála éve a Boldogságóra programban.

Így a már hagyományos versíró és rajzpályázatunkat idén ebben a témában hirdettük meg!

Persze a kiíráskor még nem sejtettük, hogy milyen nagy szükség lesz ebben az időben arra, hogy a hálánkat ki tudjuk fejezni! Így pályázataink még aktuálisabbá váltak. Ebben a megváltozott világban még nagyobb szükségünk van arra, hogy a gyerekek gyakorolják a hála kifejezését, a hála érzését.

Jobb Veled a Világ Alapítvány vers- és rajzpályázatán részt vehetnek óvodások, alsó és felső tagozatos iskolások, valamint középiskolások is.

A pályázattal kapcsolatos minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el!

Mosollyal teli alkotást kívánunk!