Boldogságóra tábor 3. nap
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1237
Egyértelműen a tábor fénypontja Bagdi Bella fantasztikus koncertje volt, amit óriási izgalommal vártak a gyerekek.
Volt olyan táborlakó, aki a délelőtti élményforgóban azt jelölte meg célként, hogy aláírást kaphasson Bellától.
Bella – mint mindig – nagy örömmel és szeretettel énekelt a gyerekekkel, és népszerűségben csak egyetlen élőlény, Csipu – Bella kutyája – versenyezhetett vele. Hatalmas sztárrá vált az este folyamán!
A koncert minden perce csodálatos volt! Élőben látni Bellát az volt az igazi meglepetés! És majd mondom anyukámnak, hogy szeretnék egy olyan kutyát, mint Csipu!
mondta el nekünk tábori gondolatait egy negyedikes kislány. 🙂
Közös énekléssel telt az este, sőt, még énekversenyt is tartottunk, amit a gyerekek nyertek.
A koncertet közös tábortűz és Kincsvadászat követte.
A csapatoknak négy helyszínen kellett feladványokat, rejtvényeket megoldani, közösen rájönni a megoldásokra. Minden csapat egy számmal tért vissza a tábortűzhöz, és a négy számból kellett rájönniük, hogy milyen kód nyitja a széfet, amit a kincs őre őrzött.
A gyerekek leleményességének köszönhetően hamar kinyílt a széf ajtaja és mindenki megkapta a jól megérdemelt jutalmat – egy szelet finom csokit.
A tábortűz körül énekeltünk, és ezzel zártuk a pénteki napot.
Még egy lábjegyzet ehhez a naphoz: másfél órás vihar, jégeső és szél okozta, hogy a programok csúsztak kicsit, de ezt is kalandnak fogtuk föl és végül sikerült minden tervünket véghez vinni ezen a napon.
Szombaton csodás napsütésre ébredtünk, és reggeli után sportdélelőttel folytattuk a programot.
A közös sportolás elején felavattuk az előző nap örömolimpiai bajnokait, egy kislány 27, egy fiúcska pedig 29 örömöt gyűjtött össze a pénteki nap folyamán.
Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk a táborban és azóta csak jönnek-jönnek a csodálatos üzenetek a táborlakóktól.
Köszönjük, hogy velünk voltatok!
Jobb Veletek a Világ!