Vigyázz az egészségedre!

Miskáék.jpg

A csoportom minden tagja, engem is beleértve – alig várta a december hónapot! Boldogan teszünk-veszünk minden nap, várakozunk, hiszen advent van. Ráadásul mindezt közösen, együtt tehetjük, mert sikerült elkerülni az online oktatási formát, így a mindennapos iskolába járás most ajándék volt számunkra. Tanítványaimmal sokat beszélgettem arról, hogyan tehetünk jót másokkal. A „Kedvességnap” ötlete nagyon tetszett a gyerekeknek és alig várták, hogy egymást és pedagógusaikat meglepjék egy-egy kedves szóval. mondattal. Egy ilyen alkalommal leptem meg tanítványaimat egy karácsonyi fotózás ötletével. Az elkészült fényképeket a téli szünet előtti napon adtam át nekik, hogy ők is lepjék meg a képekkel szüleiket, egy kedves mondattal kívánjanak nekik áldott és boldog karácsonyt!
Csoportunk vállalta az emeleti ablakok díszítését, melyek az utcára néznek. Az aulában elhelyezett fenyőfa díszítése is a mi feladatunk volt. Nem tekintették feladatnak a gyerekek, hiszen ezzel is közelebb kerültek a karácsony ünnepéhez.
Választott feladatunk volt a „Vigyázz az egészségedre!”: Már korábban is szerettek volna maszkokat tervezni, készíteni, ezért most örültek a lehetőségnek, hogy saját rajzaik díszíthetik a maszkokat. Többen a karácsonyi rajzokkal díszítették, mások pedig vidám, szívecskés mintát készítettek.
Alkotás közben arról beszélgettünk, hogy reméljük nem sokáig kell majd maszkot hordanunk, mert nagyon kényelmetlen számukra a viselése. Én pedig arról beszéltem, hogy nekem az hiányzik a legjobban, hogy nem láthatom őket mosolyogni és nevetni!

Képek