Vadkan Vendel az iskolában (Megbocsátás)

Két napon foglalkoztunk ezzel a témával.
Az első alkalommal elolvastuk a mesét a kis vaddisznóról, aki az erdei iskolába érkezik. Tetszett a gyerekeknek a történet, így szívesen beszélgettek róla. Néhányan átérezték a kisvaddisznó és osztálytársai helyzetét, és több gondolatot megosztottak a csoporttal.
A második napon állati kavalkád csoportalakítást játszottunk. Hiányos állatokat rajzoltunk, majd az alapján, amit húztak a gyerekek, meg kellett találni a párjukat. Ezután nevet adtak maguknak.
Ezt egy másik közös játék követte. Azt játszottam, hogy szomorú vagyok. Kérdezni kezdtek, miért vagyok az. Ha kitalálták, nekik kellett megoldást, vigaszt találni. (Pl.: nem játszanak velem, nem fogadnak szót, éhes vagyok…stb.)
A következő tevékenységben rajzoltunk. Minden tanuló annak a társának rajzolt, akit úgy érzett, hogy valamikor megbántott. Ha nem volt ilyen, rajzolhatott bárkinek, akinek szeretne.
Végül zenét hallgattunk. A dal címe: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek!