Újra együtt :)

104409366_580748599523286_3622011027485887920_n.jpg

A több mint két hónapos távollét után nagy örömmel jöttek újra a gyermekek az óvodába,
nekünk is hiányoztak, jó volt újra együtt!- ezt az „Öleléslánc” játékkal ki is fejeztük.
A karantén ideje alatt a Facebook zárt csoporton keresztül tartottuk a kapcsolatot a szülőkkel.
Az első napok a mesélésről szóltak, sokat beszélgettünk, játszottunk, énekeltünk, zenét
hallgattunk, gyakoroltuk a boldogságfokozó technikákat.
A tízedik témát (Fenntartható boldogság) is, igazodva a gyermekek életkori sajátosságaihoz
egy héten keresztül dolgoztuk fel. Relaxáltuk, mozogtunk a „Jobb veled a világ” dalra.
Építettünk „Boldogságvárat”, átkeltünk a „Szeretetfolyosón”. Elbáboztam Bezzeg Andrea:
Boldog erdő-Kerekerdő című meséjét, amelynek segítségével átismételtük a boldogságfokozó
technikákat. Valamint a mesében Dóra és Peti viselkedése arra is mintát nyújt, hogy a
gyermekek az életben ismerjék fel a szép és jó dolgokat, és tudjanak azoknak örülni, a jó
dolgoknak az átélése pedig örömet, és boldogságot okoz. Utána elkészítette ragasztással
mindenki a „Boldogságfüzérét”, amelyet szeretetük és hálájuk jeléül hazavittek a szüleiknek.
A munka közben, és azt követően beszélgettünk a meséről: „Melyik színű gyöngynek örültél
volna legjobban?” „ Kerekerdő melyik részén lennétek szívesen, és miért?” A meséhez
készült illusztráció, valamint a bábok segítették a megértést, ezért sokan ügyesen tudtak
válaszolni a kérdésekre.
Nagyon élménydúsan, boldogan telt el ez a hét. A sok érdekes, játékos tevékenység jól
motiválta a gyermekeket, nagyon érdeklődőek, figyelmesek voltak.
Az átélt élmények hatására tudatosodott bennük, hogy a pozitív érzelmek nagyon fontosak, és
azok juttatnak el a boldogsághoz minket. Azt is megtapasztalhatták, hogy nagyon fontos a
társaik és szüleik elismerése (társas támogatás).

Képek