Újonc5. második éve a Boldogágórákon
- Csoport neve: újonc5.
- Becsehelyi Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Váltsuk valóra
- (24 megtekintés)
Éves munka
2025-26-os tanévben, már második éve voltunk tulajdonosa a Boldog Iskola címnek. Osztályommal, akik már 6. osztályosok voltak, minden hónapban feldolgoztuk az adott hónap témáját. A gyerekeknek nem volt ismeretlen a Boldogságóra az előző évből már jól ismerték és szerették. Az órákon aktívan vettek részt, szívesen beszélgettek és vetettek fel jobbnál jobb ötleteket.
Hála gyakorlása: A téma feldolgozása után készítettünk egy plakátot, melyen különböző színű szivecskékbe írták fel a tanulók egyenként, miért hálásak, mit köszönnek meg. Név nélkül ragasztották fel a közös plakátra. Aki szerette volna, felolvasta, de nem volt kötelező.
Optimizmus gyakorlása: Az órakezdő relaxáció után, miután a témát kibontottuk és közös beszélgetésben a pesszimizmusról, optimizmusról beszélgettünk, csoportokban a kézikönyvben található táblázatot oldották meg, ahol svéd bölcsességek van elrejtve. A megoldások után mindegyiket megbeszéltük. Az órát meditációval zártuk.
Társas kapcsolatok ápolása: Az óra elején meghallgattuk, majd elénekeltük a Jobb veled a világ című dalt. A téma kibontása után, ötleteket kerestünk arra, hogyan lehet barátságot építeni és a barátságokat megtartani. A beszélgetőkör után előre kinyomtatott előző évi fotókat kellett elrendezniük és csoportosítaniuk, hogy miért jó együtt lenni. Sok mosollyal, nevetéssel emlékeztek az előző évre. A „Vigyázzunk egymásra, mert…” plakát elkészítése a jól ismert zene alatt történt.
Boldogító jó cselekedetek: Az órát relaxációval kezdtük, majd a téma kibontása után a „Mi jut eszedbe róla?” idézeteket beszéltük meg beszélgetőkörben. Ezután mindenkit megkértem, hogy 3 pozitív üzenetkártyát írjon név nélkül, de ne a barátjának, hanem három olyan osztálytársának, akivel nincs szoros kapcsoltba, majd a nap folyamán helyezze el a táskájába titokba. Nagy izgalommal készítették a kártyákat. Öröm volt látni a nap folyamán, hogy mindenki kapott kártyákat és boldogan mutatták egymásnak.
Célok kitűzése és elérése: Az óra eleji relaxáció után megbeszéltük, miért érdemes célokat kitűzni. Milyen célokat érdemes kitűzni, mit kell tennünk ahhoz, hogy ezeket elérjük. Ezek után mindenki kapott egy szívet, amelyre ráírta a célját és egy bakancsot, amire azt, hogy mit kell tennie azért, hogy ezt a célt el is érje. Év végéig a faliújságon volt a plakát, hogy szem előtt legyen és emlékeztesse őket az órán megbeszéltekre.
Megküzdési stratégiák: A zenés relaxáció után a beszélgetőkörben említettem tanulóimnak egy filmet, ami kapcsolódik a témához. A világhírű agysebész. Ezt több részletben tudtuk csak megnézni, de nagyon hasznosnak találtam. A döbbenetet láttam tanulóim arcán. A film megbeszélése és a tanulság leszűrése után közösen készítettük el a plakátot, mely az év végéig kint volt a faliújságon, hogy emlékeztesse őket, mindenre van megoldás és az akaratunkkal, hitünkkel mindenre képesek vagyunk.
Apró örömök élvezete: Az óra eleji relaxáció után elolvastam a kézikönyvben található történetet. A tanulság megbeszélése után mindenki elkészítette a saját örömforrás kártyáját, amelyet a tolltartóba helyeztek, hogy minden nap ránézhessenek. Az órát mediációval zártuk.
Boldogság világnapja: A boldogság világnapja alkalmából kiléptünk az iskola falai közül és községünkben osztottunk mindenkinek „Jobb veled a világ” kártyákat és egy öleléssel emlékeztettük őket erre a jeles napra. Nagy siker volt mind a gyerekek, mind az megajándékozottak részéről.
A megbocsátás gyakorlása: Az óra kezdő ének után elolvastam a gyerekeknek a kézikönyvben található történetet. A tanulság megbeszélése után kiscsoportokban megbeszélték, hogy milyen előnyei vannak, ha megbocsátunk a másiknak. Ezután mondatokat egészítettek ki, ami a kézikönyv 225.oldalán található. Az órát, közös énekléssel zártuk.
Testmozgás: A hónap témáját összekötöttem egy erdei kirándulással. A természet szeretete, közös kirándulás, játék mindannyiunknak sok örömöt jelentet.
Fenntartható boldogság: Az órát relaxációval kezdtük. Ezután a kézikönyvben található dobókockás játékot játszottuk el, mely nagy siker volt az osztályban. Végül minden gyereket „szeretetzuhannyal” indítottunk a nyári szünetre. Elismerő oklevelet is örömmel fogadták, mellyel elbúcsúztam tőlük és megköszöntem a két év munkáját.



