Tulipán hála

Tulipán hála

Ebben a nevelési évben új csoporttal indultunk, akik 3 évesek. Mi úgy gondoltuk, hogy már a belépés pillanatától a pozitív megerősítéssel, a hálával, az öröm érzésével, a mosollyal, a simogatással, a szeretlek érzéssel várjuk a mindennapokat. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon fontos a szülői közösség érzékenyítése is, hogy a mai korban, a mai világunkban a legfontosabb az egymásra való odafigyelés.
Nagyon sokat vagyunk együtt, közösen. Az alapvető mozgatórugónk életkori sajátosságunkat nézve is a mozgás.
A program nyújtotta lehetőségeket, példákat szívesen használtuk.
A hála erdőt mi lemozogtuk a gyerekekkel, amikor jött a szél gyorsan összebújtunk és örültünk annak, hogy mi együtt lehetünk, és nem tud bennünket elfújni a szél. Hálásak vagyunk annak, hogy vagyunk egymásnak mi Tulipán csoportosok.
A Babóca csoportbábunk nagyon sokat segít nekünk a mindennapokban, a gyerekek hálásak azért, hogy velünk van. Ölelgetik, szeretgetik, építenek neki erdei házikót is.

Képek