Történet – A tizedik próbatétel

- Csoport neve: RAFAI5b
Egy nap a hetedik mennyországban
Nyáron már közel volt a szülinapom amikor, anya megkérdezte tőlem, hogy milyen ajándékot szeretnék kérni. Azt válaszoltam, hogy menjünk ki 7. mennyországba.
– Micsoda az, hogy 7. mennyország?
– Az egy varázslatos világ. Huszonöt városa van. Íme a címereik.
A legérdekesebbek számomra Tenisz, Kézilabda és Foci. Foci a 7. város, a 7. mennyország.
A szülinapomon reggel korán keltünk fel, bepakoltunk a kocsinkba. Felöltöztünk, beültünk és fénysebességgel száguldoztunk. A határon megkérdezték, hányadik mennyországba akarunk menni. Anya mondta, hogy a 7. – ba. Kifizettük az átkelést, vagyis a teleportálást. A határon találkoztam az egyik régebbi barátommal, Márkkal, akivel csak interneten tudtam tartani a kapcsolatot. A szomszédom volt, meg az évfolyamtársam is. Elváltak a szülei, és az anyukájánál maradt. Ő egyedül jött. Tőle tudtam meg, hogy igazából New York a mennyország. Az eredeti mennyország már elpusztult, de New York a szakasztott a mása, s mielőtt a mennyország végleg elenyészett, sikerült New Yorkba átmenteni néhány csodáját.
Odaértünk a városba sok-sok emberrel egyetemben. Ilyenkor nyáron sokan jönnek ide mindenféle országból. Bementünk egy négycsillagos szállodába, ott foglaltunk egy kétszobás lakosztályt. Márkkal körülnéztünk a szobában. Volt ott egy egész falat beborító tévé. Felmentünk az internetre és ennek a városnak a weboldalára. Ott ki volt írva, hogy egy másodliga és liga lesz reggel. Sajnos a város másik végén. Láttunk egy mérkőzést, hogy 21:30-kor kezdődik a Real Madrid vs. Barcelona meccs, amire a belépő 25 euróba kerül (átszámítva). Jó drága!
Délben anya kezdeményezésére felkerekedtünk vásárolni. Kaptam egy Messi-mezet, sőt megkaptam azt a stoplis cipőt is, amit akkor láttam egy újságban, amikor anya testvéréhez beugrottunk még Pesten. Azért mutatta, mert hallotta, hogy már két éve focizok. Gyalog értünk vissza a hotelbe, mert lerobbant a kocsink. Nem lehetett autómentőt hívni, mert nem tudunk mennyországul. Bementünk a szállásra, ott én, a zseni letöltöttem egy filmet az internetről, s elindítottam a DVD lejátszót. A filmet 18.30-ig néztük.
Rendeltünk ételt, amit el is fogyasztottunk. Mondták, hogy van torta is, számos torta szülinaphoz. Olyat is rendeltünk. Amit itthon megveszünk nyolc ezer forintért, az ott a mennyországban tizenhat ezer forint (átszámítva).
Nyolc órakor átöltöztünk szurkolói mezbe és kisétáltunk a stadionba. Azt hittem, hogy kérik befelé menet a pénzt vagy a jegyet. Nem ez történt, mert kifelé kellett kifizetni.
A 8.percben Benzema (RM) kapufát rúgott, és Messi (B) pedig gólt lőtt úgy, hogy átemelte Casillas feje felett a labdát. A második félidőben Ronaldo (RM) bevágta léc alá a labdát. A 68.percben Marcello (RM) szögletről pattanva a saját kapujába pattantotta a labdát. A 89.percben már az egész közönség visszafelé számolt spanyolul, mert a Barcelona és Real Madrid is spanyol. Miután a bíró lefújta a meccset, kértem az összes barcástól egy fényképet meg egy autogramot. Megkaptuk!
Visszakocogtunk a szállodába. Másnap reggel pedig hazateleportáltattunk. Életem legjobb napja volt ez! ! ! Milyen csodák várhatták az embert az eredeti mennyországban, ha a másolatban is ilyen ragyogó az élet? !
Kaszás Richárd
Ráckevei Árpás Fejedelem Általános Iskola 5. b