Boldogságóra Program

Egy nap a varázslatok földjén
Egy szép tavaszi napon álom jött a szememre a semmiből, és egyszer csak egy különleges helyen találtam magam. A hely tele volt mindenféle fura lényekkel: beszélő fákkal, óriásokkal és más apróbb élőlénnyel. Nagyon érdekes helynek ígérkezett ez a sziget (mert egy sziget volt!). Nem tudtam, hogy hívják, így hát elneveztem Varázslatnak.

Mászkáltam körbe-körbe, egyszer csak egy fura hangot hallok, de nem látok semmit és senkit. Körbenézek, valami megfogta a nadrágom szárát és meghúzta. Előttem egy icike-picike törpe állt. Olyan apró volt, hogy le kellett térdelni hozzá. Elkezdtünk beszélgetni.
– Szia! Téged hogy hívnak?
– Engem, kérlek szépen, Gyöngyinek hívnak. És Téged?
– Engem hogy hívnak? Hát… nekem nincs nevem.
– Hogy hogy nincs neved, hisz mindenki másnak van?
– Igen, tudom, de nekem nincsenek szüleim, így nevem sincs. Névtelennek szólítanak.
– Ez is egy jó név! De adok egy másikat. Mit szólnál a…. Vidám Kornélhoz?
– Tökéletes! Köszönöm! Jótett helyébe jót várj! Amiért nevet találtál, körbevezetlek a szigeten.
– Köszönöm. Mehetünk.
Kalandozgattunk a szigeten. Először egy vízeséshez értünk, aminek szőlőből volt a vize.
– Vannak még ilyen különleges helyek a szigeten?
– De mennyire! Azokat is megnézzük majd. Bemutathatlak a barátaimnak?
Eltekeregtünk abba a faluba, ahol Kornél lakott. Sok különleges élőlénnyel találkoztam. Meglátogattuk azt a házat, ahol Kornél lakott. Nem volt túl nagy, éppen hogy befértem az ajtón. Később továbbhaladtunk a szigeten és megnéztük a különleges helyeket. Miközben vándoroltunk, Kornél fejét eltalálta egy könyv. Ez egy különleges könyv volt. Hogy miért? Mert egy térkép volt benne, és ez állt a térképen: ott van a varázslatok erdeje, ahol az eleje.

Kornél és én úgy döntöttünk, hogy megkeressük ezt a helyet. Összeszedtük a holminkat, s zarándokoltunk az erdőfal keresésére. Ahogy kóvályogtunk, elérkeztünk egy hídhoz, aminek minden része cukorból volt és két nagy gumimaci őrizte. Ez nagy kihívás volt Kornél számára, mert ő fél a magasban. Hogy le tudja győzni a félelmét, segítenem kellett. Azt mondtam neki:
– Gondolj valami szépre és fontosra, és sikerülni fog!
Így sikeresen átjutottunk a hídon. Barangoltunk tovább. Az utunkba egy óriás állt, és akárhogy próbáltunk elmenni mellette, nem tudtunk. Végül észrevett minket és megkérdezte:
– Mit kerestek itt, ahol a madár sem jár?
– Mi a varázserdőt keressük, át kell mennünk az erdőn, hogy célhoz érhessünk.
– Csak akkor mehetek tovább, ha válaszoltok egy kérdésre.
– Mi lenne az?
– Hogy hívják azt az embert, aki a Csokinyuszi-hegyen lakik?

– Hát, nem is tudom …. Második Álom Bertalan király!
– Helyes! Továbbmehettek. Sok szerencsét az erdő megtalálásához!
Kóricáltunk, amíg el nem érkeztünk egy partra, a tengerpartra, ahol sok fa volt tele kókuszdióval. Itt megpihentünk egy kicsit, majd sátrat bontottunk.
Végül megtaláltuk azt a kaput, minek a túloldalán ott van ez az erdő. Még egy feladat volt hátra: megfejteni a mondást, ami így szólt: Ott van a varázslatok erdeje, ahol az eleje.

Ismertem ezt a mondást és végül rájöttem a megoldásra. Ott az erdő, ahol a mese eleje és vége. Így kinyílt a kapu, és végre beléphettünk a csodaszép helyre, ahol tele volt minden törpével és szivárvánnyal.

Itt ért vége ennek a szép álomnak és a mesémnek. Hol volt, hol nem volt. Itt a vége, ha nem futsz el véle!

Felde Gyöngyi
Árpád Fejedelem Általános Iskola 5.

Képek