Történet – A tizedik próbatétel
- Csoport neve: RAFAI5b
Egy napom Erdőországban (3. rész)
Orrfacsaró bűz terjengett mindenfelé, közeledtünk a félelmetes, koromfeketén fortyogó mocsárhoz. Hányinger kerülgetett, fejfájással küszködtem, ezért le kellett hevernem a fűbe.
– Jaj, összetörtem a tojást! – mondtam kétségbeesetten. Ám ekkor sziszegő kígyó kúszott ki a nadrágom zsebéből, sárgán villogó szemével biztatón pislogva:
– Ha kilencszer megsimogatsz engem, felnőtté válok. Szívesen elfogyasztom kedvenc csemegémet, a gyilkos békát.
Megtettem a kérését. Miután az anakonda körülbelül tíz méter hosszúra nőtt, halálos öleléssel megfojtotta, aztán lenyelte zsákmányát. A farkával addig csapkodta a lápot, amíg abból kristálytiszta, átlátszó vizű tó lett. A felhők mögül előbukkanó nap mosolyogva nézegette arcát a tükrében.
– Sikerült a harmadik próba! – ujjongtam felszabadultan. A növények megkönnyebbülten sóhajtottak:
– Vége a szenvedésünknek! Zöldüljetek, lombosodjatok!
Trillázó madárcsicsergés zendült fel, postagalamb vitte az örömhírt az uralkodónak. Gyémántkövekkel kirakott aranyhintóval szállítottak a király palotájába, ahol Erdő Ernő ünnepélyesen átnyújtotta a megérdemelt csodavirágot a következő versike kíséretében:
Ím az illatos csoda,
mely nem hervad el soha!
Tiéd e varázsvirág,
hisz jobb veled a világ!
Mindenki gratulált nekem mint a szépséges királylány, illetve egész Erdőország megmentőjének. Pompás lakomát csaptunk. Este fényes bált rendeztek a tiszteletemre. A színes selyemruhákba öltözött udvarhölgyek lovagjaikkal keringőt lejtettek. Fülbemászó klasszikus dallamok…
Vagy mégsem? Ütemesen lüktető diszkózene?! A tesóm itt vonaglik a szőnyegen, különféle karmozdulatokkal! Akkor hol jártam én az elmúlt negyedórában? A gondolatok kuszán kavarogtak az agyamban… Valószínűleg álmodtam. A boldogító varázsvirágot viszont megőriztem: örökre a szívembe zártam.
Pihelevics Bence
Árpád Fejedelem Általános Iskola 5.b