Boldogságóra Program

Ki az igaz barát?
November elején judo versenyre indultunk.
Odaértünk, kipakoltunk és mérlegeltünk. Elkezdődött a verseny. Elég sokat kellett várni, mire sorra kerültem. Egy velem egysúlyú kislánnyal kerültem össze. Indult a mérkőzés. Vége lett, a lány győzött. Szomorú voltam, de még két meccs volt vele. Örültem, hogy visszavághatok neki. Másodszor is föl a tatamira! Ennek a meccsnek a végén én győztem, és nagyon boldog voltam tőle. Hátra volt még az utolsó párbaj. Kiálltam a szőnyegre harmadszor. Csak fél perc volt hátra a mérkőzésből, akkor ráestem a vállamra, és egy nagy roppanást hallottam. Amint a földre értem, kitört belőlem a sírás. Annyira fájt a karom, hogy meg nem bírtam mozdítani. Bejött az orvos, segített óvatosan felállni. Kivitt a pályáról, lerogytam a székre. A doktor azt mondta, hogy eltört a kulcscsontom. Ennél elkeserítőbb dolgot nem tudtak volna közölni velem. Ha nem folytathatom a küzdelmet, a csapatom lemarad. Így is lett. Lemaradtunk, kikaptunk, veszítettünk. Bekerültem a kórházba és egy hátizsák kötést kaptam. A csapattársaim végig mellettem maradtak. Nem hibáztattak. Vigasztaltak, hogy velük is történtek már ilyenek, megütötték magukat vagy eltört valamijük. Segítettek elviselni a fájdalmat és lecsillapítani a lelkiismeret furdalást.
Én ezt köszönöm nekik. Ebből látszik, hogy ők igazi barátaim.