Tízévesek verse a hóvirágmezőkön

Februárban a szomszédos országban zajló háború, valamint a természeti katasztrófák okozta bizonytalanság és félelem feldolgozásának segítése céljából, a megszokottnál is gyakrabban foglalkoztunk a boldogságórák tematikájával.
A megküzdés képességének fejlesztése is felértékelődött.
A gyerekek látták a tudósításokat, híradásokat a törökországi földrengés áldozatairól, s megértették, hogy hatalmas lelkierőre van szükség a földrengés sújtotta területeken élőknek.
Két feladatot is választott az osztályunk. Hóvirágmezőt készítettek, kedves üzenetekkel.
A virágokat egyénileg festették meg, száradás után a munkáikat csomagolópapírra ragasztották. Színes lapokra írták az üzeneteiket: „Mindig boldogok vagyunk.” „Szeretünk tanulni.” „Jó osztály vagyunk.” „Sokat nevetünk.” „Megbocsátunk.” „Jó csapat vagyunk.” „ Szeretjük a tanárokat.” „ Szeretjük Edit tanító nénit.” „Jól kijövünk egymással.” „Összetartozunk.” „ Hálásak vagyunk.” „Bízom benned.” „ Szeretünk olvasni.” „Számíthatsz rám.” „Egy osztály vagyunk.” „Hiszek benned!” „Jó ember vagy!” Ezeket az üzeneteket is felragasztották a csomagolópapírra, a hóvirágok közé.
A másik feladat, ami megmozgatta a gyerekek képzeletét, az az élet lehetősége volt, egy távoli galaxisban. Körben ülve beszéltük meg elképzelhetőnek tartják-e, hogy máshol is van élet, nem vagyunk egyedül a világegyetemben, s, hogy milyen lehet egy másik bolygón élni.
Ehhez kapcsolódóan gyűjtöttek ötleteket, majd rímeket egy internetes program segítségével.
Az előzetes felkészülés után született meg a 4. a osztály verse, amelynek előadására, sajnos az osztályunk tanulóinak fele megbetegedett. Hónap vége lévén nem vártuk meg a felépülésüket, nélkülük adják elő a jelenlévők az alábbi verset:

Tízévesek verse

Távoli galaxisból tíz évvel ezelőtt érkeztünk,
Szüleinknek szívébe sok boldogságot töltöttünk.
Szeretetben, békességben éljük az életünket,
Vigyázunk, hogy megőrizzük vidám közérzetünket.
Mint a békesség szigete, olyan a mi tantermünk,
Egymás bizalmát hamar sikerült elnyernünk.
Osztálytársainkkal kedvesen beszélgetünk,
Napunk végén vidáman szétszéledünk.
Megtanultuk már a boldogságórákon,
Hogy ne bosszankodjunk minden apróságon.
Szívesen elmondjuk másnak, ha nem érti,
Csak a boldog perceket érdemes gyűjteni.
Gyűjtsön hát belőle mindenki sokat,
És valósítsa meg a legszebb álmokat!

ooo

Képek