Testmozgás gyakorlása

IMG_20210527_135120-1.jpg

Az óra elején elmondtam, hogy az aktuális téma a testmozgás gyakorlása.
Először is megkérdeztem a fiúkat, hogy mennyi időt töltöttek a digitális oktatás ideje alatt átlagosan egy nap a számítógép/ mobiltelefon mellet ülve. Napi 6-7 óra volt a válasz. Majd arra a kérdésemre, hogy jó volt-e ennyit ülni, egyértelműen nemmel feleltek. Meg sem kellett kérdeznem, hogy miért, maguktól kezdték el sorolni. Nem csupán a szemük fáradt el, a derekukat, vállukat, nyakukat is megviselte ez az időszak, és többségüknek kifejezetten hiányzott a mozgás.
Majd tisztáztuk, hogy nem csak a sportolás számít mozgásnak, és elmondták, ki milyen módon próbálta egy kicsit felrázni a testét ebben a nehéz időszakban. A séta, futás, kerékpározás, kondizás, foci mellett túráztak, fát vágtak, füvet nyírtak stb.
Az SMS-nyak fogalmát nem ismerték, ezért elmondtam, hogy dr. James Carter alkotta meg ezt a fogalmat és hívta fel a figyelmet arra, hogy napi 4 óra mobilozás esetében évente 1400 órát vagyunk az adott testhelyzetben, és ez a szám nagyon megdöbbentette őket. Azt maguktól is tudták, hogy ez gerincdeformitást is eredményezhet.
Megbeszéltük, milyen mozgásformákkal lehet elkerülni a súlyos károsodást, majd az ajánlott gyakorlatok közül végeztünk el többet a tanteremben is és az udvaron is. Ezekről fotók és videók is készültek.

Képek