Testmozgás

IMG_2903.jpeg

Május hónapban a Boldogságóra keretében a „A testmozgás” témakörrel foglalkoztunk. A gyerekekkel a foglalkozás kezdetén a relaxációs gyakorlatokat végeztünk: Az aktualitás végett az „Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj” mondóka helyett a „Cseresznyét szedj, ügyesedj, epret szedj, ügyesedj…” mondókát mondtuk és fél percenként váltottuk a mozdulatsort. A „Malomkörzést” először lassan utána egyre gyorsabban végeztük el a gyerekekkel közösen. Az „Összehangoló 1” majd az „Összehangoló 2 Indiánszökellés” gyakorlatokat pár percig ismételtük. Körben állva meghallgattuk a foglalkozást kezdő éneket: „Jól érzem magam boogie” és a dal nagyon tetszett a gyerekeknek és szívesen mozogtak, táncoltak közben. Az ének után többször, mozgással együtt közösen elmondtuk az „Egy-kettő-három-négy…” mondókát és ezek után a gyerekek leültek a mesepárnára és Boldog Dóra megszólaltatta a kis csengettyűt és elmondta a „Kerekerdő…” kezdetű mondókát. Elolvastam „Bezzeg Andrea : A lusta király” című meséjét és utána beszélgettünk arról, hogy kinek mi a legkedvesebb sportja, mit szeret legszívesebben mozogni és melyik sportot próbálná ki legszívesebben. A gyerekek szívesen meséltek a mozgásról és tájékozottak voltak a sportágak terén is. A beszélgetést követően a munkafüzetben található feladatlapokat megbeszéltük és az asztaloknál tetszés szerint választhattak a kinyomtatott feladatlapok közül, amit kis segítségadással ügyesen elvégeztek és délután hazavihettek. Játszottunk „Tükörjátékot” és „Tűz, víz, repülő…” játékot, labdaadogató sorversenyt. Ezután leültünk a szőnyegre hogy beszélgettünk arról, hogy miképpen érzik magukat egy kiadós mozgásos játék után? A foglalkozás végén elmondták, hogy családjukban ki mit sportol, ki melyik mozgásformát szereti és kiderült, hogy a gyerekek sok-sok változatos mozgást ismernek és gyakorolnak: balett, tánc, úszás, korcsolyázás, kerékpározás, séta, futás, foci és küzdő sportok pl. taekwondoo, judo. Nagyon élvezetes volt minden kisgyermeknek a májusi „Testmozgás” témakör!

Képek