Testmozgás

sport-1.png

A testmozgás

Májusi Boldogságóránkat összekapcsoltuk a múlt heti iskolai sportnapunkkal, melyet a Kihívás napja alkalmából rendeztünk, nagyon aktuális volt, hiszen a hónap témája a testmozgás.
Sport vetélkedők a Kihívás napján: A közös bemelegítés után a 14 akadálypályán a gyerekek nagy örömmel vettek részt. Az állomásokon, amiket teljesítettek, matricákat, nyomdákat, dicséreteket szereztek az osztályok, mindenki büszke lehetett magára, nagyon ügyesek voltak a gyerekek!
A testmozgás szerepe: Ezután sokat beszélgettünk a testmozgásról, hogy a mozgás milyen fontos szerepet tölt be mindennapi életünkben, hogyan járul hozzá testi-lelki egészségünkhöz. A tanulók elmesélték, hogy mit sportolnak, rövid gyakorlatokat mutattak be, ki kellett találni, hogy mi az. A témával kapcsolatban néztünk oktató videót és rajzfilmet is az interneten.
Mese: „A mezei nyúl és a sündisznó” c. népmesét dolgoztuk fel. Ehhez feladatokat nyomtattam, színezőt, amely állatokat ábrázolt, ebben a gyerekek megkeresték a mese szereplőit. Labirintusokat oldottak meg, ahol a süni eltalál a célhoz.
A hónap dala: Meghallgattuk a hónap dalát, a „Jól érzem magam” c. dalt, többen kedvet kaptak eközben is a mozgáshoz, felálltak hát, és táncoltak, ugráltak a gyerekek. Nem kérdés, hogy mennyire jól érezték magukat!
Krafcsik Éva Gabriella
gyógypedagógus

Képek