Táncoljunk együtt az egészségünkért Bagolyvári-módra

„Mozogj ma, hogy legyen egészséged a holnaphoz!” felkiáltással telt május hónapunk a Bagolyvárunkban. Végre megérkezett a jó idő, s vele a jó kedvünk is a mozgáshoz, játékokhoz, s nem utolsó sorban a tánchoz. Nagyon szeretnek táncolni szinte kivétel nélkül. Folytattuk a Föld napja projektünket a Madarak és fák napján, ahol a kreatív játékok mellett a mozgásé is volt a főszerep, illetve az egészséges életmódé. Örömmel ültettünk közösen virágot, s így készült el a saját kis fűszer-cserepünk, amellyel óvni szerettük volna Földünket. Mindenki hazavihette és otthon gondozta, vigyázta, nevelgette.
A boldogságóráinkat játékos bemelegítéssel kezdtük, majd a hónap dalára tánc koreográfiát találtak ki a gyerekek. Igazán jól érezték magunkat. A mese meghallgatása után beszélgetőkörben emeltük ki a sport fontosságát, s hogy a részvétel a fontos, nem a győzelem. Meséltek a saját sportjaikról, kedvenc mozgásformáikról, amelyet rajz formájában meg is örökítettek. Közben bíztató szavakat, mondatokat mondtak, gyűjtöttek össze, amellyel szurkolni lehet verseny közben! Igazi stadionná váltunk. A kitartás és hit erejéről megnéztünk egy rövid kisfilmet, s eleinte a meghatódottságtól szavuk is elakadt. A kislánnyal együtt sírtak, küzdöttek. Ezután elkészült a saját egyéni kis egészségvárunk is, tele mindenféle buzdító üzenettel, egészséges dolgokkal. A hónapot közös örömtánccal zártuk, tapssal, nevetéssel, jókedvvel.
Hiszen: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb eszköze”
Szent-Györgyi Albert
Jobb velük a világ!

ooo

Képek