szív küldi szívnek szívesen

szív küldi szívnek szívesen

A decemberi hónapban az apró kis meglepetések és a jó cselekedetek (4. lépcsőfok) időszakát éltük meg a csoportommal, melynek kiteljesedése az egyik legszebb ünnepünk (karácsony) köré formálódott. Már a Mikulás érkezését megelőző napokban felmerültek a gyerekekben a jóság, a kedvesség, az ajándékozás gondolatai, így mindennapjainkat az egymás iránti tisztelet, barátság és az apró örömök szerzése határozta meg. Minden évben a Mikulás „kis manócskái” az adventi manósapkákba elrejtenek valamit, (most hópihét-mikulással) jellel ellátva így, ha kihúzzuk a jelet, barchobázva megtudhatjuk, kinek hoztak ajándékot a barátaink. Az idén a Mikulás bácsi küldött nekünk levelet is, melybe arra kérte a gyerekeket, hogy jók legyenek, jeget, havat, ne egyenek (ez egy versike, amit mindennap elmondtunk a gyerekeknek, a végére megtanulták és együtt mondtuk) Ez az izgalmas játék nagyon felkeltette az érdeklődésüket. „Az ajándékozó karácsonyi manók titkos élete”- története rávilágított a tiszta szeretet és az önzetlen cselekedetek meglétére. Kértem, hogy ők is keressenek, végezzenek olyan cselekvéseket, amivel a másiknak örömet tudnak szerezni. Nem csak egymást, hanem engem is megleptek egy-egy rajzzal, színezéssel, mézzel-egészséges életmód, barátságkarkötővel, ceruzával (mert soha nem találom a sajátomat), becsomagolt almával…-mind kedves volt a számomra. De a legbüszkébb mégis az egyik kiscsoportos kisfiúmra vagyok, aki kijelentette, hogy ő most már nem fog sírni az óvodában, mert meglátja a Mikulás. (azóta, ha belép a csoportunkba, tényleg nem sír…)-apróságok, nagydolgok-imádnivaló jócselekedetek. Mikulás-tornával próbáltuk az egészséges életformánkat fenntartani, valamint naponta fogyasztottunk gyümölcsöket, amit a figyelmes szülőktől kaptunk. Sajnos a betegség megtizedelte a csoportunkat, de töretlenül készítettük és díszítettük a karácsonyfánkat és a mézeskalács-sütire (szeretetsüti-szív küldi szívnek szívesen) mintákat rajzoltunk csupa szeretetből, majd megajándékoztuk vele az egész óvodát és a családunkat, így hálálva meg nekik a sok önzetlen segítséget, kedvességet és a barátságukat. A fenyőünnepi gyermekműsorral kívántunk békés boldog karácsonyt és egészségben gazdag új esztendőt mindenkinek!!!
Kedves Boldogságórás tagok!
Sok mindent kaptam a pozitív gondolkodást szorgalmazó, a „jobb veled a világ” szemléletet sugalló csoporttól, így nagyon hálásan köszönöm, hogy veletek együtt gondolkodhatok, veletek együtt lehetek. Kívánok mindannyiunknak békés, meghitt ünnepeket!
Üdvözlettel: Tariné Varga Edit

Képek