„Szeretnék jobb lenni!”
- Csoport neve: Szentlőrinci EGYMI
- Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, FNO és Kollégium
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (281 megtekintés)
A januári boldogság óra témája a célok kitűzése és az oda vezető út megtervezése, végrehajtása volt. A foglalkozás bevezetőjeként babzsákos, névre szóló elkapásos feladatot játszottunk, majd elkészítettük a céltáblát. Körben ülve megbeszéltük, mit is jelent a cél, mit tehetünk azért, hogy elérjük a céljainkat. Mindenki megfogalmazott egy olyan dolgot, ami mostanában gondot okozott neki vagy másoknak. Többen azt mondták el, hogy szeretnének az osztály értékelő tábláján a legjobb helyre kerülni, szeretnének jobbak lenni, rossz, ha bántják egymást, szeretnének többet játszani, több dicséretet kapni, a testvéreivel a verekedés helyett inkább játszani szeretne, és minden nap szeretne jönni iskolába. Minden gyermek megfogalmazta, hogy mit fog ezután tenni, hogy a céljai megvalósuljanak. Kis rajzot készítettek és felragasztották a céltáblára, amit feltettünk a faliújságra, hogy minden nap láthassák. A zárókörben még egyszer elmondták, hogy mit fognak tenni, hogy céljaikat elérjék. Ezekre a célokra a nap végi értékeléskor visszatérünk, hogy könnyebb legyen a megvalósítás.