Szeretetben élni jó!

1-15.jpg

Szeretetben élni jó!
Cél: A gyermekek ismerjék meg a jó cselekedeteket, hogy jobb adni, mint kapni, tanulják meg, hogy a segítség adás fontos, szeretettel fordulj feléjük, továbbá azt, hogyha te segítőkész és kedves vagy másokkal, az jó érzéssel tölti el azt aki kapja, .
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Simogató üdvözlet jógasort végeztük el a gyerekekkel, mely során ellazultak. A gyakorlat sor után leültünk egymás mellé, majd simogatást adtunk át egymásnak.
Motiválás: Egy kutya bábot vettem a kezembe, melynek az alkalmazásával elmondtam a Kerekerdő kalandra hív téged verset, melyet már a gyermekek is mondtak velem együtt, majd a végén elmondtam a gyerekeknek, hogy miről fogok mesélni. Mese címe: A nagyi kedvence
Mesélés: Bábbal a kezemben meséltem el a mesét, mely során a gyermekek élvezettel hallgatták a történetet. A mese végén eljátszottuk a gyermekekkel, hogy milyen az, amikor valaki szomorú, és milyen az, amikor boldog, mert örömet szereztünk neki. Az érzelmek eljátszása metakommunikációs eszközökkel.
Beszélgetés: Az adventi koszorú mellett megbeszéltük a gyermekekkel, hogy milyen jó cselekedeteket tudnának felsorolni, ki miben, és hogyan segít otthon, és, hogy mennyire fontos a jó cselekedetekért kapott jutalom (ölelés, simogatás, puszi). Megbeszéltük a gyermekekkel, hogyha segítenek szüleiknek, annál előbb végeznek a munkával, így többet tudnak játszani együtt (Sok kéz, hamar kész.). Együtt takarítottunk az óvodában, így vártuk a Mikulást, Jézuskát! Közösen mézeskalácsot sütöttünk, ahogy a mesében is várták a nagymamát. Megnéztük a falu Betlehemét is! A beszélgetésre itt is nyílt lehetőségünk.
Dramatikus játék: Szituációs játékban eljátszottuk, hogy anya fáradtan jön haza, miben tudtok segíteni, mutassa el mindenki, és a többiek kitalálják, hogy milyen tevékenységben segít. Gyakorlatban is kipróbáltuk, hogy hogyan lehetne zoknikat pározni.
Játék: Jóságos manó játék! Mindenki kihúzta valakinek a jelét, és azzal a gyermekkel kellett kedvesnek, figyelmesnek lennie! Nagyon leleményesek voltak a gyermekek.
Zenehallgatás alkotás közben: Alkotás közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát, melynek ritmusára a gyermekek mozoghattak, táncolhattak.

Képek