Boldogságóra Program

Kedves naplóm!
Egyszer egy szép, napos, őszi szombaton, a nagyinál épp szüretet tartottunk. Már nagyon elfá-radtam és anya azt mondta:
– Ebédeljünk meg!
Ebéd közben a nagyi elmesélte, hogy apu milyen eleven gyerek volt kiskorában. Azt is mond-ta, hogy bár nagyon rossz volt, mégis kitűnő tanuló. Ekkor eszembe jutott a következő dolog. Az én egyik tanárom folyton arról beszél, milyen jó tanuló volt apukám. Na de a nagyi csak mondta, mondta tovább, nem hagyott senkit sem szóhoz jutni. Azt is elmesélte, milyen mókás volt, amikor apu biciklizni tanult. A nagymama még képet is mutatott, amelyet megtekintve mindenki elkezdett kacagni. – Apu kb. 4 évesen feszít a modernnek éppen nem mondható piros kerékpárja mellett, ami le van borítva a földre. – A papa közbeszólt:
– Emlékszel, fiam? Mindig kiabáltam utánad, hogy tekerd, tekerd, ne kíméld!!!
Apu teljesen elpirosodott, mi pedig alig tudtuk abbahagyni a kacagást. Anyu, hogy megmentse aput a teljes leégéstől, elterelte a témát arra az időre, amikor én tanultam biciklizni. Újabb és újabb képek kerültek elő, most én voltam piros, mint a paprika. Természetesen nem hagyhattam magam, ezért rögtön a kis tesómat próbáltam meg középpontba helyezni. Mindenkinek fülig ért a szája, nagyon jó érzés volt látni a családomat ilyen felszabadultnak, vidámnak. Sok-sok mókás kép és történet került még elő. Egymás szavába vágva meséltünk. Hallgatva a többiek csicsergő hangját, álomba szenderültem. Még az álommanók is engem nevettek a hátam mögött. Legalábbis én így hiszem, hiszen összesúgtak mögöttem és furán mosolyogtak.
Veres Vanessza
7. osztály