Szép új világ

Fénykép3624.jpg

A gyerekek tisztán születnek. Nincs előítélet, nincs jó, nincs rossz, nincs ” más”, számukra a világ a tapasztalataik tükrében létezik. Hogy milyen tapasztalatokat szereznek, az pedig a mi felelősségünk. Szülőké, tanároké, felnőtteké… Ha megtapasztalja, hogy ha lehajol és átöleli a kerekesszékes kisfiút, ő vissza öleli, vagy ölbe veheti a mozgássérült kislányt, vagy kezet foghat a nála magasabb, első látásra félelmetes fiúval, esetleg együtt játszanak, vagy készítenek valamit közösen, igazán akkor dőlnek le falak, és fogalmazódnak meg gyermekien bölcs gondolatok. Például az, hogy: ” Ezek a gyerekek olyanok, mintha még kisbabák lennének.” Ez számomra már pozitív üzenetű mondat, hiszen a babák látványa mindenkiben kellemes érzéseket kelt.
Osztályommal a héten azt találtuk ki, hogy öleléskuponokat helyezünk el az iskola épületében, amit letépve a másodikasoknál és tanítóiknál beválthatják ölelésre. A gyerekeket felkészítettem, hogy ez mit jelent. Hogy a következő napokban a gyerekek és felnőttek ilyen kis lapocskákkal fognak hozzájuk menni, hogy ölelést kapjanak. Beszélgettünk az ölelés pozitív hatásairól, megfigyeltük magunkon mit érzünk ilyenkor. Megbeszéltük hányféle ölelés van… Hihetetlen élmény volt a folyosón, udvaron egyre több ölelkező embert látni. Pedagógus, asszisztens kollégák, gyerekek egyaránt. Iskolánkban fejlesztő nevelés is folyik, ők üzentek nekünk, hogy örülnének, ha lemennénk hozzájuk, mert téptek ugyan, de nehezen mozognak. Meglátogattuk őket.
Számunkra ez a Szép új világ, ahol nem kell a másságot elfogadni, mert nincs. Emberek vannak, gyerekek, felnőttek, sokfélék, de nem mások.

Képek