Szendrői Hétszínvirág Óvoda 3752 Szendrő Bem u. 2/B

DSCN0940.jpg

GYAKOROLTUK A MEGBOCSÁTÁST

A 8. hónap témája nagyon hamar megérintette a gyerekeket, hiszen mindenkit ért már kisebb-nagyobb sérelem, vagy ő bántott meg esetleg másokat. Azt gondolom, hogy tanulságos hónap volt számomra is, hiszen még jobban megismertem a csoportomba járó gyermekeket.
Érdekes tapasztalat volt az is, hogy milyen sérelmeket hordoznak magukban, hogy honnan ered a megbántottságuk. Szívesen és sokat beszéltek a témáról és megérezték azt is, hogy jó dolog a megbocsátás. A mese nagyon tetszett nekik, a varázsszavakat pedig azóta is folyamatosan alkalmazzák.
Igyekszem minden hónapban valamilyen módon bővíteni azoknak a körét, akiket bevonunk a foglalkozásba, ezért ebben a hónapban nyílt nap keretében az általános iskolából láttunk vendégül tanító néniket. Érdeklődve figyelték a foglalkozást, majd a végén megbeszéltük a tanulságokat, remélve, hogy jövőre az iskolában is bevezetik a Boldogság órákat és lesz folytatása a nagycsoportosaink számára.

Képek