Stresszoldó étkek

stresszoldó-étkek.jpg

A foglalkozást beszélgetőkörrel kezdtük. A tanulók elmesélték, hogy ki milyen technikákat alkalmaz az idegeskedés, a stressz leküzdésére. Többen említették a sportot, a jógázást, lovaglást, a zenehallgatást, olvasást és az édesség vagy csokoládé fogyasztását. Ennél a pontnál adódott az a kapcsolódási lehetőség, hogy olyan ételekről beszélgessünk, melyek segítenek a stressz oldásában. Itt elsősorban vitaminban gazdag gyümölcs és zöldségféléket soroltak és gyógyteákat említettek. Internetes kutakodás után felolvastuk, hogy egy-egy gyógynövényből készített tea milyen hatást válthat ki szervezetünkben, majd néhány teát (levendula, csipkebogyó, citromfű, kamilla) mi is megkóstoltunk, amelyeket természetesen termelői mézzel és bio citrommal ízesítettünk. Az ellazulást levendulaolaj párologtatásával is segítettük. Egy tanuló saját készítésű avokádókrémet is hozott kóstolóba, amelynek olyan sikere lett, hogy gyorsan le is írta a receptjét. Természetesen annak is rögtön utánanéztünk, hogy hogyan javítja az avokádó az agyműködést. Elkészítettük a tablót, s végül az óra egy kellemes, beszélgetős teadélelőttbe” ment át.

Képek