Sikertörténet

Hogyan vált a félelmetes sárkányból kastélyt védő sárkány?”
„Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király és egy királyné, akik nagyon boldogan laktak egy kastélyban az Óperenciás tengeren is túl. Élt az országukban egy hétfejű, tűzokádó sárkány is. A király folyton harcban állt a sárkánnyal, mert az el akarta foglalni a kastélyt és a királyságot. A király békességet szeretett volna az országában, de a sárkány nem fogadott szót. A király sokat gondolkozott hogy érheti el a célját, hogy békesség maradjon a birodalmában. Felhívta telefonon a Fehér Lovagot, hogy segítsen neki legyőzni a sárkányt. A Fehér lovag megérkezett harci lovával a kastélyba. A király elmesélte, hogy a sárkány el akarja foglalni a kastélyt tőle, ezért kérte a lovagot, hogy vegye fel a pajzsát és a kardjával erősen vágja le a sárkány fejét. A Fehér lovag mindenképpen meg akarta próbálni a békesség miatt valahogy legyőzni a sárkányt. Az első nehézséget az jelentette, hogy nem akarta levágni a fejét, de ki kellett találnia hogyan tudna beszélni vele úgy hogy ne bántsa őt. Kigondolta, hogy megnevetteti. Vitt magával egy fácántollat, mert az jó hosszú, és eléri vele a sárkányt. A második nehézség az volt, hogy mi lesz ha sárkány tüzet okád. Ezért vitt magával vizet is hogy el tudja oltani. A harmadik nehézség akkor jött, amikor a sárkány barlangjához ért és egy kicsit félt. De összeszedte minden bátorságát és csöndben belopakodott. Látta, hogy a sárkány alszik, ezért óvatosan megcsiklandozta őt a fácántollal, mire a sárkány felébredt és hangosan nevetni kezdett. Annyira nevetett, hogy a nagy nevetésben csuklani kezdett. Ezért a lovag adott neki vizet, amit a tűzoltáshoz vitt. Amíg a sárkány ivott elmondta, hogy azért jött, mert szeretne békét kötni vele a király és szeretné, hogy a sárkány a kastélyuk mellé költözzön és ne rombolja le azt,hanem inkább védje. Ők adnak neki enni, inni és szolgákat, barátokat szerezhet. A sárkány nagyon hálás volt, hogy megállította a csuklását a Lovag, és örömmel hallgatta végig amit mondott. Mikor már úgy tűnt, hogy sikerülni fog meggyőzni, a sárkány hatalmas sírásban tört ki. A Lovag megkérdezte miért sír. A sárkány azt felelte, hogy örömében sír, mert neki soha nem voltak barátai és mindig mindenki félt tőle, ezért élt távol az emberektől és ezért volt olyan magányos a barlangban. Azért akarta elfoglalni a kastélyt is, hogy majd erővel szerez magának barátokat és ha nem, akkor majd fogva tartja őket, hogy ne legyen egyedül. De senki nem állt vele szóba. A Lovag elmondta, hogy nem lehet erőszakkal barátokat szerezni, de ha megígéri, hogy védelmezi a kastélyt az ellenségektől és betartja,hogy nem bánt senkit a közelében, akkor könnyebben tud barátokat szerezni és segít is neki ebben. A Sárkány megígérte és nagyon várta, hogy a kastély mellé költözzön. A Lovag hitt benne,hogy meg tudja csinálni, és be tudja tartani az ígéretét. A Lovag és a Sárkány ettől kezdve barátok lettek, és együtt ünnepeltek a Sárkány várában. A kastélyban a király és a Királyné nagyon boldogok lettek, amikor megtudták, hogy a békességet úgy is elérhetik, ha a Sárkány fejét nem vágják le. Így mindenki örült és közös győzelem született, mindenki elérte a célját. A Sárkány barátokat szerzett, a királynak nem kellett többet félni a Sárkánytól. Nem sokkal a győzelem után kisbabát vártak a a király és a királyné, a kisbaba megszületett, akit Virág kisasszonynak neveztek el. Az ünnepségre a Sárkányt is meghívták. Nagy öröm, boldogság és béke volt az egész országban, nagy buli volt, annyira táncoltak, hogy még a diszkógömb is leesett a helyéről, de szerencsére senki sem sérült meg. Itt a vége, fuss el véle!”

A gyermekek által írt történetben teljesen kivehető hogy milyen érzelmi világgal rendelkeznek, ki akart sárkányt ölni, ki törekedett a békésebb megoldásra, és milyen utat találtak ki arra, hogy elérjék a békét. A gyermekek belevetítették saját rossz és jó tapasztalataikat, frusztrációjukat, találékonyságukat, kreativitásukat egyaránt. Az elsőként megfogalmazott mesében a fiúk a levágott sárkányfejtől a lángoló, olvadó pajzsig azért belevitték volna az akciófilm-érzést, de kis segítséggel és a lányok hatására azért átgondolták, hogy létezik más megoldás is a harcon kívül. Néhány helyen kellett továbblendíteni a történetet, mielőtt nagyon belebonyolódtak volna, de úgy gondolom egy szuper mesét hoztak össze a mi kis boldog Mese csoportos gyerkőceink! Aki nem hiszi járjon utána, és majd meglátja, hogy tényleg így van.