Segítő attitűd

20211203_133054.jpg

A hónapban – kicsit a Karácsonyi Ünnepekhez is kapcsolódóan – a jó cselekedetek témakörét dolgoztuk fel a 9.A osztályban. Beszélgettünk az önzetlenségről, az altruizmusról, miért is fontos nekünk. A tanulók többsége úgy látta, hogy sokszor csak az Ünnepekre koncentrálódnak az önzetlen cselekedetek, de voltak, akik saját maguk is az év bármely szakában szoktak önzetlen jó cselekedeteket tenni (adományozni, segíteni az időseknek, gyerekeknek). Egy dolog közös volt a tanulókban, hogy fontosnak tartják az önzetlen segítség nyújtást.
Először a segítő attitűd című feladatot dolgoztuk fel. A tanulók kitöltötték a kérdőívet, kiértékelték, majd kis csoportokban megbeszélték a tapasztalataikat. Nagyon jó, kreatív ötleteket adtak egymásnak a tanulók a segítségnyújtás különböző módjaira.
Ezt követően a Mi a közös a képekben feladatot dolgoztuk fel. A tanulók sokáig nem tudtak közös jellemzőket találni az összes képhez, de hamarosan sikerült pár dolgot megfogalmazniuk: szomorúság, magány, szeretet éhség, támogatást igénylők, segítségkérők. A közös cím is ez alapján alakult ki: Egyedül. A “Szükségem van rád” címhez az összes képet társítanák, szerintük minden élőlénynek szüksége van társakra, segítő, jó szándékú környezetre.
Az óra végén megnéztük Abigail Marsh pszichológus 2016-os TED előadását.

Képek