Örömhullámok

1-12.jpg

Örömhullámok
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek tanulják meg, hogy az apró dolgoknak is lehet örülni. Ismerjék fel, hogy mi mindennek örülhetünk.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga mondókra mozgunk. A mozgást lassan végezzük, így ezzel a relaxációs gyakorlattal kezdjük a foglalkozást. A gyerekek nagy örömmel végezték a feladatot, szívesen ismételték meg többször is.
Motiválás: A gyermekekkel olyan csoportról készült képeket nézegetünk, melyen mosolyognak a gyermekek. Felsorolunk közösen olyan dolgokat, amelyek mosolyra fakasztanak, amelytől szépnek tartjuk a világot.
Mesélés: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása után elmeséltem, elbáboztuk a Hol van Tüsi, saját mesét. A gyermekek nagy figyelemmel hallgatták, majd a mese végén megbeszéltük, mennyire örült a két madár egymásnak a mesében.
Hallásfejlesztés: Eljátszottuk közösen, hogy lefeküdtünk a szőnyegre, becsuktuk a szemünket, és figyeltünk a körülöttünk lévő zajokra! Megneveztük, miket hallottunk, amíg csukva volt a szemünk.
Beszélgetés A mese végén megbeszéltük, hogy ki, minek örült, miért érezte magát boldognak. Soroljon fel mindenki olyan dolgokat, amik örömet okoznak nekik. Majd szembe álltak a gyermekek, és mosolyra kellett fakasztaniuk társukat!
Esős nap játék! A gyermekekkel megkerestük azokat a dolgokat, amelynek esős napon is örülni lehet. Közösen építettek, közös rajzot készítettek, együtt játszottak, közösen táncoltunk egy vidám dalra. Majd hogy végre süssön a nap, megformáztuk a napot! Ezzel csalogattuk a napot!
Dramatikus játék: Ki fér bele a szívedbe játék? Minden gyermek elsorolhatta, hogy kik állnak a szívéhez a legközelebb otthon, és a csoportban.
A gyermekek szívesen vettek részt a mesében örömmel játszották el a mesébe szőtt játékokat!
Zenehallgatás alkotás közben: Megrajzoltuk Örömkét, az egyik gyermeket kiválasztottuk ehhez, majd közösen kiszínezték. A csoportban lévő dolgokból elhelyeztünk rá mindent, ami örömet okozhat. A tárgyak válogatása közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Imádok élni” című dalát.
A foglalkozás végén örömölelést tartottunk, ahol az volt a játék, hogy adott idő alatt próbálj meg minél több társadat megölelni. Ezután az udvaron eljátszottuk az Add tovább az ölelést játékot!

Képek