Örök boldogság

Boldogságlánc-1..jpg

Június – Fenntartható boldogság

Nagyon hamar elrepült a június az utolsó tanítási napig. Mégis annyi meglepetést, vidámságot tartogatott.
A legnagyobb boldogság a gyerekek számára az volt, hogy elmehettünk kirándulni. Végre kiszabadultunk a járvány okozta rabságból. Egész napos kirándulásra mentünk Őrtilosba. A közös utazás, élmény, játék szép emlék lett számukra.
A legnagyobb boldogság ebben a hónapban gyerekek számára mégiscsak a VAKÁCIÓ-várás volt.
Boldogságóránknak „Az év legjei” címet adhatnám.
Elkészítettük a boldogságláncot. A mi láncszemeink szívecskék voltak. A gyerekek megörökítették az év legboldogabb pillanatait. A friss élmény miatt legtöbben a kirándulást rajzolták le. De egyéb ebben az évben szerzett boldog pillanatokat is megörökítettek. Az utolsó napon feltettük a táblára a szív-gyöngyöket, jelképesen így fűztük fel lánccá a boldog emlékeket.
Meghallgattuk az év dalai közül újra a legnagyobb kedvencet: „Van nekem egy álmom…” című dalt, el is játszottuk.
Kiválasztottuk az év legkedvesebb játékát. A „Királylány, sárkány, királyfi” játékra esett a választás. Februárban csak eljátszottuk az udvaron, most készítettünk hozzá kis bábokat is.
Felelevenítettük a Boldogságórák legszebb pillanatait a Boldogság-füzetünk segítségével is. Átlapoztuk a füzetben készített munkákat, bejegyzéseket, rajzokat, mindenki kinyithatta a legkedvesebb hónapjánál, beszélgettünk a hónapok témáit felelevenítve. Ezek az áttekintések, visszaemlékezések mutatták meg, mennyi közös, örömteli élményben volt részünk.
Elolvastuk „Az út a Boldogság országába” című mesét.
A zárókör versikéjét is elmondtuk. Kinyomtattam a gyerekeknek, beragasztottuk Boldogságfüzetünkbe, rajzoltunk is hozzá zárásként.
Remélem, ez az év is tanítványaim személyiségfejlődését szolgálta, a megismert boldogságfokozó technikákat alkalmazni tudják majd a mindennapokban. Köszönjük a lehetőséget a Boldogságórás Csapatnak!

Képek