Optimizmus és pesszimizmus a Napocskában
- Csoport neve: GyermekmosolyNapocska
- Pesrerzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (295 megtekintés)
Az októberi téma keretében az optimuzmus és a pesszimizmus fogalmakkal ismerkedtünk meg. A gyerekeknek nem voltak előzetes ismereteik a szavak jelentésével kapcsolatban. Sikerült rávezetni őket arra, hogy melyik mit jelenthet, majd kértem őket, hogy mondjanak példákat optimista – pesszimista dolgokra a mindennapokból. Így kerültek előtérbe a következő kijelentések:
Pesszimista: Jaj, már megint bezárt a bolt és nem tudom megvenni a kedvenc nyalókám!
Jáj, ezt az akadálypályát úgysem tudom megcsinálni, stb…
Optimista: Meg fogom próbálni az akadálypályát, biztosan sikerül!
Nem baj, hogy bezárt a bolt, majd holnap lesz nyalókám. Esetleg megvehetem máshol is…
A téma feldolgozását követően varázsszemüvegeket készítettünk, melyeket ha felvesznek a gyerekek, rögtön jókedvűek és optimisták lesznek!
Tartalmas volt a témafeldolgozás, tetszett a gyerekeknek a téma és a megvalósítás is!