OPTIMIZMUS :)

72652778_413969622521913_8129539339391598592_n-2.jpg

Izgatottan várták a gyerekek az októberi Boldogságórát, hiszen a korábbi órákon is nagyon jól érezték magukat. Egy kicsit többet kellett magyaráznom, mert az optimizmus szót le kellett fordítanom a nyelvükre. Több feladatot is megoldottunk, ami nem is tűnt feladatnak számukra, hiszen énekelni, rajzolni, nevetni nagyon szeretnek.
Kipróbáltuk a „Hogy vagy?” feladatot, majd a „Most hogy vagy?” is következett. Természetesen változtak az arckifejezések, később már mindenki mosolygott és jól érezte magát. Ehhez hozzájárult az is, hogy beiktattuk a nevetésversenyt, amin én mulattam a legjobban, mert mindkét csapatot láthattam :).
Érdekes feladat volt elkészíteni a „Valóra vált álmok tablóját”, mert 20-30 év távlatában még nem is gondolkodtak eddig a napig. Az számomra volt nagyon meglepő, hogy – tisztában vannak képességeikkel, illetve korlátaikkal – nem fantáziáltak, maradtak a „hétköznapi” dolgoknál.
A foglalkozás végén elkészültek a varázs szemüvegek, amit azonnal ki is próbáltunk!

Képek