Optimistán az első osztályban
- Csoport neve: Boldog Bocsok 1.b
- Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (32 megtekintés)
Októberben az optimizmus gyakorlása került a középpontba.
A hónap elején, az állatok világnapja alkalmából gesztenyét gyűjtöttünk, majd a begyűjtött termésekből különféle állatokat készítettek a gyerekek. Végül minden gesztenyét felhasználva egy hatalmas, barátságos kígyó is született, aki szeretettel tekereg, és senkit sem bánt!
A Boldogságórát a „Hervad a virág, éled a virág!” című relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd énekeltük, mutogattuk és mozgással kísértük Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című dalát.
Elkészültek a Szebbenlátó szemüvegek, mindenki megalkotta saját, boldogságot sugárzó tükörképét, és természetesen a színezés sem maradhatott el.
Beszélgettünk az optimizmusról, arról, hogy igyekezzünk minden helyzetben meglátni a jót és a szépet, vegyük észre a lehetőségeket, és ne adjuk fel akkor sem, ha valami elsőre nem sikerül. Közösen arra jutottunk: mindig van okunk reménykedni, újrakezdeni és tovább próbálkozni!
A kedves állatos színezők készítése közben is történt egy igazán megható dolog. Az egyik kislány a munka felénél sírni kezdett, mert úgy érezte, nem tudja olyan szépre színezni a képét, amilyenre szeretné, ráadásul attól is tartott, hogy nem készül el vele az óra végére. Ekkor azok a gyerekek, akik már befejezték a saját munkájukat, azonnal a segítségére siettek. Köré gyűltek, és együtt folytatták a színezést.
Csodálatos volt látni, ahogyan a kezdeti elkeseredésből közös alkotás, az aggodalomból pedig öröm született. Végül egy gyönyörű munka készült el, de talán még ennél is szebb volt az, ami közben történt: a gyerekek megmutatták, hogy figyelnek egymásra, számíthatnak egymásra, és együtt sokkal könnyebb túljutni a nehézségeken.
Hiszen az optimizmus nemcsak azt jelenti, hogy hiszünk a jóban, hanem azt is, hogy segítünk egymásnak megtalálni azt!
Aztán ez a gondolat valahogy átszőtte az egész hónapunkat. Úgy tűnik, valami igazán megérintette a gyerekeket a Boldogságórán, mert egyre gyakrabban biztatták egymást, amikor valami nem sikerült, vagy nem úgy alakult, ahogyan szerették volna. Éppen úgy, ahogyan a való életben is szükségünk van egymás bátorítására.
Egyik rajzórán csoportmunkában dolgoztunk. Az egyik csoportban sehogy sem sikerült megegyezni a feladatok elosztásában. Az egyik kisfiú beduzzogott, és nem akarta folytatni a munkát. A többiek csendben dolgoztak tovább, majd egyszer csak az egyikük megszólalt:
– Ne add fel! Hogyan csináljuk, hogy mindenkinek jó legyen?
És láss csodát, megegyeztek! A közös munka pedig már feszültségek nélkül folytatódott.
Hát kell ennél jobb bizonyíték arra, hogy a tanultak kezdenek beépülni a mindennapokba?
A Szebbenlátó szemüvegek sem egészen úgy hozták a várt „csodát”, mint két évvel ezelőtt a harmadikosaimnál. A gyerekek nagyon várták, és valóban hitték, hogy majd másképpen látják rajtuk keresztül a világot. Aztán „csak” egy homályos lamináló fólián néztek át…
Végül megegyeztünk abban, hogy a szemüveget valójában ők irányítják: a saját képzeletük! Amit szeretnének, azt és úgy látják, ahogyan csak akarják. Így már mindjárt sokkal érdekesebb lett a dolog! A gyerekek először kívülről várták a csodát, aztán rájöttek, hogy a varázslat bennük van.
Tulajdonképpen ez maga az optimizmus.
Októberben két óvónőjelölt is ellátogatott hozzánk. A gyerekek nagy szeretettel készítettek nekik is egy-egy Szebbenlátó szemüveget, hogy ők is kipróbálhassák a világ derűsebb oldalát.
A hónap közepén pedig nagy örömben volt részünk! A Boldogságóra Program 2026/2027-es tanévének szeptemberi Hónap csoportja címét a mi kis Boldog Bocsok 1.b csoportunk nyerte el! Nagyon büszkék vagyunk erre az elismerésre, hiszen már az első közös hónapunkban megmutatkozott, milyen sok örömet, kedvességet és közös élményt tartogat számunkra ez a program.
A hónap végére pedig egyértelművé vált, hogy a Boldogságórák különleges helyet foglalnak el a gyerekek életében. Már izgatottan várják a következő alkalmat, és egyre gyakrabban kérdezgetik:
– Mikor lesz már megint Boldogságóránk?
Talán ez a legszebb visszajelzés, amit kaphatunk mi, pedagógusok! Hiszen a legfontosabb, hogy a Boldogságórákon tanult gondolatokat ne csak megértsék, hanem magukkal vigyék a mindennapokba is, és örömmel vegyenek részt ezeken a közös alkalmakon.
Azt hiszem, ez most igazán jól sikerült a kis elsőseimmel!





