Optimista esernyő

Optimista-esernyő-7.jpg

Optimizmus gyakorlása
Az októberi boldogságórát játékkal kezdtük. Az „Igen! Nem! De! Csak azért is!” című játék közben jól szórakoztak a tanulók. Megbeszéltük a pesszimista és optimista emberre jellemző tulajdonságokat. Ezek alapján az összegyűjtött zálogok kiváltásához pozitív állításokat fogalmaztak meg. Ezután meghallgattuk a hónap dalát, majd megnéztük az „Ajándék” című animációs filmet. Egy fiú megfogalmazta, hogy mennyivel jobban érezzük magunkat, ha pozitívan állunk az élet dolgaihoz. A következő feladathoz előre elkészítettem a pozitív és negatív gondolatokat tartalmazó kártyákat. Egy tanuló körberajzolta társát egy csomagolópapírra, majd kivágta az így kapott esőköpenyformát. Ezután a papír egyik oldalára ráhelyezték a negatív gondolatokat tartalmazó kártyákat, majd megfordítottuk a „köpenyt”és a pozitív gondolatok kerültek előtérbe. Mindenkinek a rá leginkább jellemző állítást kellett megkeresnie. Az óra második felében elkészítették a tanulók az optimista esernyőjüket, majd minden esernyő mellé pozitív gondolatokat tartalmazó kártyákat ragasztottak. Az óra jó hangulatban telt, minden tanuló aktívan részt vett a feladatokban.

Képek