Októberi optimizmus : )

Nagyító-című-plakátunk.jpg

Az optimizmus gyakorlása időnként nem könnyű feladat, de ha képesek vagyunk teret adni ennek a mindennapokban, könnyebbé teszi, megszépíti az életünket. Erre jutottunk a gyerekekkel az óra eleji beszélgetésünk során. Összehasonlítottuk az optimista és a pesszimista szemlélet jellemzőit, következményeit és a tankönyvben lévő rövid kis hajótöréses történetet megismerve leszögeztük, hogy valóban igaz az a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Csak észre kell venni!
Ez adta a vezérfonalat a következő két órához. A feltöltendő feladatokhoz kapcsolódóan ugyanis először komor tartalmú, fekete-fehér képeket kaptak a gyerekek, melyeken színnel, színezéssel emelték ki azt, ami szépet találtak rajta. Ezt követően két csoportban folyt tovább a munka. Video készítésére ebben a hónapban sajnos nem maradt idő. A színezéssel kihangsúlyozott szépséget hordozó fekete-fehér képecskékből egy figyelemfelkeltő plakátot, illetve montázst készítettek az osztály ügyes kezű, kreatív lányai, Nagyító címmel. A másik csoport bátorító, erőt adó, optimista SMS- eket fogalmazott meg kitalált vagy saját átélt élmény alapján, melyek közül a két legügyesebben fogalmazó lány üzenete olvasható az alábbiakban.
A két szorgalmas, lelkes lánycsapat munkáját dicsérik és mutatják be a feltöltött képek.

Képek