Nem vagy egyedül! -Tarts ki! / Versenyfeladat /

segítség-1.jpg

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Készségfejlesztő Iskola
Hegyipatak csoport

Az órát egy bizalomjátékkal vezettük be. Bekötött szemmel, egyedül nem tudtak volna a pályán végigmenni, ezért párt kellett választaniuk, olyat akiben „vakon” is megbíznak. A társaik erősségével tisztában voltak, így segítségül az ügyesebb társaikat választották.
Képelemzéssel vezettük be a naplóbejegyzés elkészítését. Íráskészségük akadályoztatott, így a naplóbejegyzést gondolataikat elmondva, közösen fogalmaztuk meg:
„Kedves naplóm!
Nagyon kimerült vagyok. Kifáradtam, mert a fiúkkal versenyeztem. Egy gyenge lány vagyok, nem kellett volna ezt csinálnom és azt gondolni, hogy a fiúkkal felvehetem a versenyt.
Bátor voltam, mert jelentkeztem a versenyre, azt hittem vagyok olyan erős mint a fiúk. Sokat gyakoroltam és győzni akartam. Minden fiút ott akartam hagyni a pályán, de nem sikerült. Meg akartam mutatni, hogy a lányok ügyesebbek mint ők, én meg a legügyesebb vagyok. Arra nem is gondoltam, hogy elakadok.
Be kell ismerni, hogy a fiúk nélkül nem tudtam volna felmászni a falon. Már egyszer visszacsúsztam, de először az egyik, majd a másik is visszajött a segítségemre. Ők nem adták fel, biztattak és kiabáltak, húztak, míg végül én is feljutottam a fal tetejére.
Már majdnem sírtam, hogy nem sikerül, de utána meg az örömtől, hogy milyen kedvesek.
Nem kellett volna már előre elbízni magam és közben feladni, mikor visszacsúsztam. Szégyenlem is magam, mert a fiúkról is mindig a rosszat gondolom, de milyen szép meglepetés volt ez nap! Meg kellett köszönnöm, hogy segítettek.
Leírom, hogy legközelebb nem bízom el magam és nem gondolok rosszat előre.”

Képek