Nem is gondoltam

Jócselekedetek-karácsonyfa.jpg

Az adventi időszakban nem nehéz a segítségnyújtásra gondolni, hiszen ilyenkor minden arra buzdít, hogy adakozzunk, gondoljunk a bajban lévőkre, ami szép gesztus. Sajnos adventi időszak évente egyszer van, mi történik a többi napon? Mi lesz a segítségre szorulókkal a többi napon? Noha picik még a tanítványaim életkorilag, lelkileg sokkal érettebbek, ezért mertem ezt a kérdést is bevetni. A beszélgetés során világmegváltó ötletek is voltak, de hamar rájöttünk, hogy nekünk nincs annyi időnk, hogy mindet megvalósítsuk és lehet a közelünkben, sőt saját családunkban is jócselekedeteket végrehajtani. Megegyezésre jutottunk, hogy sokkal jobb, ha olyan dolgokat keresünk amelyek a hétköznapokban is megvalósíthatóak. Így a gyerekek díszeire olyan már megtett vagy tervezett jócselekedetek vannak, melyek kis ráfordítással nagy örömöt okoznak. Akár egy szobaösszepakolás vagy nagylelkűség a tesóval szemben, ha a szülők már teljesen „kibuktak”. A meglehetősen komoly beszélgetés után, alapos munka következett, melynek eredményeként létrejött a közös fánk, csupa jó dolgokkal telerakva.

Képek