Mozogni jó dolog………

61428809_2739690702769155_7571247462686392320_n.jpg

Május utolsó hetének szerdáján a szabadban szerettünk volna a gyerekekkel +(iskolások, munkahelyek) együtt mozogni a Kihívás napja alkalmából de sajnos az időjárás közbeszólt. Az óvodában mindennapos a mozgás, a mai gyerekeknek pedig valahogy nagyobb szüksége is van rá….. Így nem áll tőlünk távol, sokat mozgunk a mindennapokban is, ezért talán ez a téma volt a gyerekek számára a legkedvesebb. A hét elején már ismerkedtünk a mozgásos mondókával, majd az egyik délelőtt a szerepjátékok úgy alakultak, hogy egy kisfiú királynak öltözött, ezért gondoltam ez a leginkább alkalmas pillanat a Lusta király meséhez. Nagyon tetszett a gyerekeknek a mese, többen szájtátva hallgatták, és mese után megbeszéltük azokat a próbatételeket melyeket a király elé állított a szegény fiú. Ezt azért tartottam fontosnak, mert arra gondoltam, hogy másnap a gyerekek is ezek elé a próbatételek elé állnak. Fadarabot emeltek, tutajt építettek, hegyet másztak……. Nagyon élvezték mindezt, az ide vezető útig pedig a dajka néni által készített lábnyomokat kellett követniük. Elhangzott egy olyan mondat amíg a tornaszobába értünk: – Mi van itt meglepetés? Mire egy másik kisgyerek csak szimplán azt válaszolta, hogy csak a királyt elvezető akadályok! Jó kis feladatok voltak az egyik kisgyerek szerint, és mire a próbatételeket sokszor végig csinálták a gyerekek, arra a mondókát is megtanulták….Sok kérdésre választ kaptunk a hét folyamán, mi az ami egészséges, ki mit szeret mozogni… De a gyerekek megállapították, hogy ők nem lesznek lusta királyok! 🙂

Képek