Mozogni a legjobb!

101855268_1306869746174971_4824845782198779904_n.jpg

Az óvodás korosztály legkedveltebb tevékenysége a mozgás, nincs olyan gyermek aki ne szeretne mozogni. Így ennek a témának a feldolgozása nagyon testhezálló volt. A mozgásos mondókát megtanultuk, majd összekapcsoltuk a mozgással, ami nagyon tetszett a gyerekeknek! Játszottunk a mese előtt egy gombóc, nudli, palacsinta játékot is, amely szinte ugyanaz mint a tűz,víz, repülő, de a mi gyerekeink ezt nagyon szeretik. Lekuporodtunk a szőnyegre és megismerkedtünk a Lusta király című mesével. Nagyon tetszett a gyerekeknek, a mese kérdéseire is szívesen válaszoltak, és nagyon figyeltek, mert minden mesében elbújó kérdésre tudták a választ. Kíváncsi voltam a karanténoviban ki mit mozgott amíg otthon volt, esetleg tanultak e új dolgot. Volt aki örömmel újságolta, hogy megtanult biciklizni az otthon töltött idő alatt, illetve sokat sétáltak, kirándultak. Mivel egész héten jó idő volt, így kosarakat és kordékat ragadtunk, bodzát gyűjtöttünk, a kocsikba pedig faháncsot, amivel a kiskertünket és az ovi virágoshelyeit szépítettük. Sokat mozogtunk, a séták után jutott idő udvari játékra is. Illetve folytatódik a következő időszakban is, amikor Erdei Óvoda keretében a falu épített környezetét kutatjuk.
Sok örömet, kiváncsiságot, érdeklődést, energiát, izgalmat és büszkeséget adott nekünk ez a hét az élmények és a mozgásból fakadó pozitív érzelmek által.

Képek