Mint hal a vízben

259650088_312774014027289_2917952150334733251_n.jpg

A társas kapcsolatok hónapjának feldolgozását ebben a hónapban is a tavalyi emlékek felidézésével kezdtük, majd minden héten összekapcsoltuk a heti tervünk feladataival. Első héten „A fecske és a szalmaszál” mesét néztük meg laptopról. Elmondhatták gondolataikat a gyerekek. Meglepően sok ismeretük volt a madarakkal kapcsolatban, megértették a mese lényegét is. Meleg fészekrakó relaxációval zártuk a tevékenységet. Következő héten a Márton -napi lámpás felvonulásra készültünk. A mécses és liba készítése közben sokat beszélgettünk arról, hogy a gyerekek barátsága a családokat is összekovácsolta, hiszen többen az óvodában ismerkedtek meg. A felvonulás utáni napon elmondták, hogy kikkel vonultak együtt, hogyan élték meg ezt az eseményt. Harmadik héten Szomorú Szilárd és Boldog Dóra is bekapcsolódott a téma feldolgozásba, mert a két kis „rongybabánkhoz” intéztek pozitív szavakat a gyerekek, amely ráhangolódás volt az „Azt szeretem benned, hogy…” játékunkhoz. Utolsó héten a „Mint a hal vízben”…feladattal zártuk le a havi témát. Kinyomtattam halakat, minden képből kettőt. Mindenki felragaszthatta azt a halat amit a kezébe adtam. Be kellett csukni a szemüket és amikor a tenyerében volt akkor nyithatta ki és oda ragaszthatta ahová akarta. Miután elkészült a képünk, akkor jött a nagy felismerés, hogy a barátoknak ugyanolyan halat adtam. Kitettük ezt a képet a „boldogság falunkra” és több napon keresztül sokszor megálltak előtte és mindig voltak olyan gondolataik a gyerekeknek, amely a barátságról szólt.

Képek