„Mindennek tudok örülni!”
- Csoport neve: Tulipán csoport
- CSÖMÖRI NEFELEJCS MŰVÉSZETI ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (228 megtekintés)
Apró örömök 2022. március
A hét szerdai nappal kezdődött. A gyerekeket fejdísz színezésével, vágásával, ragasztásával fogadtam. A fejdíszen virágok voltak, a fiúknak mást kínáltam fel, de ők ezt választották. Örömmel hordták egész nap. Amikor leültek a szőnyegre, a motiválás miatt azt mondtam: „ Én hallok valamit! Ti nem halljátok? Valaki kopog! Honnan jön? …..azután persze megtaláltuk Boldog Dórát. Nem mondtam el a gyerekeknek, hogy ma Dóra mivel érkezett, azt kértem, figyeljék a mesét, mert benne lesz. Kis segítséggel azért kitalálták. Az apró örömök hónapja. Be kellett csukniuk a szemüket, és arra gondolni, mi az ami ma nagy örömet okozott nekik. Mindenkitől megkérdeztem. Nagyon cuki volt, hogy többen a szüleiket, az óvodát, a barátait mondta a legnagyobb örömnek a mai napon. Ezek után meghallgattuk Bella De jó, hogy élek… zenéjét, aztán még három csoport kedvenc is sorra került. Mindenki, még Dóra is táncra perdült.
Csütörtök a torna napunk. Karikával tornáztunk, mondtam a gyerekeknek, hogy ma reggel a karika az apró örömötök legyen, úgy vigyázzatok rá, óvjátok, védjétek, figyeljetek rá, és akkor biztos, hogy mindenki nagyon ügyes, és vidám lesz a tornán. Persze pörgősek, viccesek voltak a gyakorlatok, hol cipelték, hol ugrottak, hol bújtak a karikákon, elhagytuk, megkerestük, megkerültük, belebújtunk. Kellett csukott szemmel is közlekedni, érezni a talppunkkal hova lépünk, kezünkkel pedig, hogy ne érjenek társaikhoz, és a karikát, cipőjüket nagyon halkan tettük le, illetve puha talppal futottak.Akik tegnap nem csináltak virág fejdíszt, ma tették meg. Reggeli, és játék után, kérdeztem, miért mondtam, hogy a karika legyen az apró örömötök? Persze nem igazán értették, miért. Beszélgettünk arról, hogyan lehet mindennek örülni, hogyan tehetünk mindent jóvá, vagy érhetjük el, hogy jó érzést keltsen bennünk, ami éppen a kezünk ügyébe kerül. Meg kell tanulnunk a kicsi apróságoknak is örülni, hogy mindig jó kedvünk legyen. A Kő című mesét mondtam el nekik, ami szerintem jól tükrözi azt, hogyan lehet bármit céljaink eléréséért felhasználni. Ma a táncot kicsit nehezebbé tettem, mert volt, hogy a mozgásból kiiktattuk a testünk néhány részét. Például, csak a kezünkkel, csak a fejünkkel, csak a lábunkkal táncoltunk, vagy ülve, hasalva.
Pénteken kis billegő madár, pillangó, méhecskés, katicabogaras díszt lehetett színezni, kivágni. Ringatózós éneket tanultunk hozzá. Ring, ring a csónakom…. Julcsi elhozta a Bogyó és BabócaHónapok könyvét, és abból meséltem a Március fejezetet. A mesében megjelenő körtáncot mi is eltáncoltuk,és meghallgattuk a Babócás mese zenéjét is. Kicsit mozogtunk becsukott szemmel, mert ígértem nekik, hogy ma a szemünket iktatjuk ki az érzékszerveink közül. Azután letakart szemmel kellett egymást felismerni, tapogatással. Haját, arcát, ruháját, magasságát, stb. A nap lezárása a Játszótér volt, ahova kimentünk.
Március 21 hétfő, az Erdők Világnapja. Nagyon készültünk, mert házi feladat volt, hogy kis kutató munka legyen otthon, és zöld ruhába kellett jönni. Beszélgettünk reggel, ki, hol volt, mit csinált vasárnap, mert akkor volt a Boldogság Világnapja. Persze sokan elfelejtették: „Ja, tényleg!” De azért sok élménnyel érkeztek. Dóra figyelt minket a polcról, mi meg egész erdőt festettünk le nagy kartonpapírokra. Megbeszéltük, a kincseket, amik összegyűltek. Fésűs Éva: A büszke tölgyfa című meséjét meséltem. A mese nagyon meghatotta a gyerekeket, mert kérték, hogy még egyszer meséljem el, végül alvás előtt újra elmeséltem. Megbeszéltük az apró örömöket amik a tölgyfával történtek, aztán elsétáltunk a közeli erdőbe. Vidáman, énekelve érkeztünk vissza az oviba.
Kedden Víz Világnapja. Mindenki kék ruhában jött ma. A sok pancsolás, öntözgetés, teknős simogatás, és élő vendég halacska nézegetés mellett, Vízcsepp Manó is készült. Zelk Zoltán: A nagyravágyó felhőcske című meséjét meséltem. Ebben pont az apró örömök elvetése okozta a felhőcskék vesztét. A gyerekek nagyon élvezték, sajnálták a történteket. Elbúcsúztunk Dórától, felraktuk a napocska jelet. Ez a hónap az egyik kedvencem, mert olyan sok kis örömet tartogat számunkra, amiket most tudatosan figyelünk. Hasonlít a Hála hónaphoz, amely szintén tudatos odafigyelés miatt hatásos igazán.