Mindenkinek van egy álma

IMG_20180119_131643-1.jpg

Újabb Boldogságóránkra készülve előző nap meghallgattuk Bagdi Bella témához kapcsolódó dalát, mely a nagyobbakat arra ösztönözte, hogy gondolkodjanak, milyen célt lenne érdemes kitűzni maguk elé.
Az órát egy mozgásos játékkal, célba dobással kezdtük. Mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen jó érzés célba találni.
Ezután beszélgettünk arról, hogy más fajta célok is vannak, olyanok, amiket magunk elé tűzünk ki, dolgok, amiket szeretnénk megtenni, elérni. Mindjárt ki is tűztünk egy rövid távú célt: Boldogvárat építeni. Ehhez fel kellett kutatni a vár darabjait a csoportszobában, majd összeállítani. Miután sikeresen teljesítettük a feladatot, a gyerekek meghallgattak egy mesét Boldogvárról. Ide a mese hőse, János szeretett volna eljutni. A közben eléje kerülő sok akadályt mind sikeresen leküzdötte.
Aztán ki-ki elmondhatta a többieknek mik az ő céljai, ezeket a nagyobbak már jól meg tudták fogalmazni.
Közös célokat is kitűztünk:
– az Egészséghéten sok egészséges finomságot készítünk és eszünk,
– hamarosan meglátogatjuk a \”mi fánkat\”,
– Megtanulunk mindig szépen, csendben beszélni a társainkkal.

Képek