Miért lehetünk hálásak reggel, délben, este?
- Csoport neve: sunbalazs
- Ajka Városi Óvoda Patakparti
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (264 megtekintés)
Az idei nevelési évet új kiscsoporttal kezdtük, így velük ez volt az első Boldogságóránk. Próbáltuk a feladatot és a témát az ő szemszögükből, életkoruknak megfelelően megközelíteni.
Beszéltünk először magáról a hála szóról, hogy mit is jelent, majd a munkafüzet színezőjének segítségével megnéztük, miért is lehetnek a gyerekek hálásak. Mindenki kiszínezte azt, ami megtalálható az ő szobájában, amiért hálás lehet. A következő napon a plakátot készítettük el a gyerekekkel közösen. Egy nagy kartonra egy szívet rajzoltam, amibe minden kis óvodás tenyerét körberajzoltuk, s utána egyesével, segítséggel kifestettük a kezeket. A Kisvakond napirendjét ábrázoló készletünkből pedig kiválasztottuk azokat, amiért reggel, délben, illetve este hálásak lehetünk, s rögzítettük ezt a plakáton.
A gyerekek véleményem szerint élvezték a tevékenységeket, információkhoz jutottak általa, illetve az érzelmi intelligenciájuk fejlesztésére is remek lehetőség volt a feladat.