Mi inkább mindig mosolygunk!
- Csoport neve: Deák Ovi Tulipán csoport
- Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megbocsátás
- (47 megtekintés)
A hónap témája a megbocsátás gyakorlása. Szerencsére a Covid időszak után április 19-étől újra szinte teljes létszámban kezdtük az óvodát. Jó volt újra mosolygós, vidám gyerekekkel találkozni, akik itt az ovi falain belül elfelejtetik velünk, azt ami épp a körülöttünk lévő világban zajlik. Amikor a témával foglalkozni kezdtünk, még nem is sejtettük, hogy akarva akaratlanul az egész hetünk erről fog szólni. Egyik reggel arra kértem kislányokat a csoportból, hogy hozzanak néhány mesekönyvet az asztalhoz, és keressenek benne szereplőket, akikről úgy látják, hogy bánatosak, dühösek vagy haragosak valamiért. Egy középsős kislány egy micimackós mesekönyvet, míg egy kiscsoportos a Pinokkió című könyvet választotta. A Micimackósat végiglapoztuk együtt, és megpróbáltuk kitalálni melyik az a szereplő aki bánatos, és mi okozhatta a bánatát. Majd el is meséltem több kisgyermeknek a történetet, amit később a többi ovissal is megosztottunk. Majd beszélgetésbe kezdtünk, arra voltam kíváncsi, náluk melyik érzelem (pozitív vagy negatív) volt meghatározó mostanában. Csatlakozott hozzánk Csupaszív is a csoport Boldog Ovis kabalája, aki egyébként is mindig mosolyog. A gyerekek a beszélgetés alatt megállapították, hogy mi inkább mosolyogjunk! 🙂 Örömmel fogadták a gyerekek a Tündéri bocsánat című mesét a beszélgetés után, vidáman mondták velem a Tündérbocsánatot. Végezetül a kívánságukra táncoltunk, játszottunk, majd vidáman folytattuk a napot kinnt a szabadban, mivel az időjárás is e legkegyesebb volt ezen a napon. A hét végén pedig érkezett hozzánk egy Lázár Ervin mese is, A kék meg a sárga melyet egy Így Tedd rá-s foglalkozás vezető hozott papírszínház feldolgozásban. A színek is a mesében többféle érzelemmel játszottak, de végül ott is jóra fordult minden.