Mese és valóság

Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola 1. b osztálya
2 Sikertörténet

A gyerekeket egy mese megszövésén keresztül vezettem végig azokon a nehézségeken, amit egy mesehősnek is meg kell élnie a siker elérése céljából.
A mese szereplőit és helyszínét ők jelölték ki:
7 fejű sárkány, öreg király, királylány, királyfi, boszorkány, Csizmás kandúr, tündér, aranyvár, sötétség vára
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges ország, ahol minden aranyból, ezüstből és gyémántból volt. Ott élt egy öreg király a lányával. A lánya volt a mindene. Hiába volt azonban nagy a gazdagsága, a szomszédja a hétfejű sárkány volt, aki nagyon szerette volna megszerezni a lányát. Egyszer a sok próbálkozása sikerrel járt, egyik éjjel eltűnt a lánnyal. A király másnap tűvé tette az egész országot miatta, de bizony a lánya nem került elő. Nagyon búslakodott, és akkor úgy döntött, hogy annak, aki visszahozza a gyermekét, feleségül adja, sőt még a fél országát is a megtaláló kapja jutalmul. Amikor a sárkány ezt meghallotta elrejtette gyorsan a lányt a sötétvár legmagasabb tornyába.
Özönlöttek a palotába a jelentkezők, de senki nem tudta elhozni a király lányát a sárkány birodalmából. Jégország királyfia azonban megállíthatatlan volt, mindenképpen meg akarta próbálni. Minden erejét összeszedve, gyalog nekivágott a sötétség birodalmának. Útközben találkozott egy emberrel, aki felajánlotta neki a segítségét. A fiú boldogan elfogadta, de sajnos pórul járt, mert a vándor nem volt más, mint a sárkány barátja, a boszorkány, aki álruhába öltözött, hogy elterelje a királyfit a helyes útról. Bizony a sárkány vadászai el is kapták és börtönbe vetették. Az első igazi nehézséget az jelentette, hogy fog kijutni a börtönből. Szerencsére a börtön őre Csizmás kandúr volt, aki jó barátságban állt a jégkirállyal, ezért segített a királyfin. Bejuttatott egy fűrészt, amivel a rácsot kivágta és kimászott az ablakon. A börtön azonban nagyon magasan volt, ezért összeszedte minden bátorságát és ugrott. Szerencsésen földet ért, és mindjárt ott is termett a paripája, amit a tündérek tündére küldött oda neki, megsúgva a királylány tartózkodási helyét is. A fürge ló már vágtatott is a toronyhoz, ekkor megjelent a hétfejű sárkány, nyakában a torony kulcsával. A királyfi újra nekidurálta magát, bár nagyon félt, előrántotta a kardját, és levágta a sárkány öt fejét. Mikor már úgy tűnt, hogy sikerülni fog, a sárkány másik két fejét is lenyisszantani, az állat felrepült és tűzgömböt dobott a fiúra. A királyfi azonban nem ijedt meg, mert hitt benne hogy le tudja győzni a sárkányt. Ekkor a tündérlány újra megjelent és varázspálcájával visszadobta a tűzgömböt a sárkányra. Az ájultan a földre zuhant, a királyfi odaugrott és kikapta a nyakából a kulcsot. Már szaladt is a toronyba, hogy a lányt kiszabadíthassa. Együtt ünnepeltek az ország aprajával s nagyjával, a királyfi feleségül vette a lányt és megkapta az egész birodalmat.

A mese „komponálása” nagy izgalommal töltötte el a gyerekeket. Átélték a főhős küzdelmét és nehézségeit. Ezt vezettük át egy mai gyermek nehézségeire és küzdelmeire. Végül is a következő történetet rakták össze belőle.
Egyszer volt két fiú barát. Nagyon-nagyon jóban voltak, sülve–főve mindenhová együtt mentek. Rettentően szerettek focizni együtt és sokat legóztak is. Egyszer az iskolában megjelent egy új fiú. Nagyon szeretett volna csak az egyik gyerekkel barátkozni. A másik ezt szomorúan látta. Mivel a barátja sokszor ott is hagyta őt játék közben. Tetszett neki, hogy a fiú idősebb volt nála és olyan dolgokat mutatott, amit ő addig nem ismert. A bánatos fiú elhatározta, hogy mindenképpen megpróbálja barátját visszahódítani. Az első nehézséget az jelentette, hogy a nagyobb fiú mindig a nyomában volt a barátjának. Ezért kitalálta, hogy nem csak az iskolában fog vele találkozni, hanem elmegy hozzájuk, ott beszél vele. Megkérte hát anyukáját engedje el, de az nem akarta egyedül elengedni, nem is ismerte a másik családot. Ezért a fiúcska összeszedte minden bátorságát és elmondta édesanyjának is mi a bánata és kérte segítsen neki. Anyukája megértette a problémát és el is vitte a barátjához. Nagyon csodálkoztak, amikor ajtót nyitottak. Szerencsére gyorsan el tudta mondani miért jöttek. Barátja mosolygott, már úgy tűnt sikerülni fog meggyőzni őt, amikor beállított a nagy fiú is. Kis barátunk először nagyon elkeseredett, de hitt benne hogy meg tudja győzni barátját és a nagyfiút is arról, hogy hárman is tudnak játszani, ő is tud újat, érdekeset mutatni és a nagyfiút meghívta a közös focira, mert hárman játszani még jobb. A végén mindenki vidáman távozott.