Mert mozogni jó

1-17.jpg

Azt hiszem, minden szerénység nélkül állíthatom, hogy ebben a hónapban sikerült maximálisan motiválni a gyerekeket, a foglalkozások elérték céljukat.
Mivel én magam is azt vallom, hogy a mozgás fél egészség, ezért elsős Csoda-csapatommal már korábban is beszélgettünk arról, hogy a rendszeres sport még a hangulatunkat is jobbá varázsolja. Tudom, hogy többen járnak közülük heti többször is edzésre, bár ezek a sportfoglalkozások a fennálló korlátozások miatt csak most indultak újra.
Úgy éreztem, a hónap megfelelő indítása volt, hogy a Bringázz a munkába! kezdeményezést átgondolva egy kolléganőmmel Fuss a munkába! projektbe fogtunk, és az egyik nap futva érkeztünk meg az iskolába. Azért azt hozzáteszem, hogy mi más városban lakunk, ezért aznap 16 km-t futottunk a tanítás előtt. A gyerekek (is) nagyon büszkék voltak, napokig tervezték, hogy ők mit és mennyi idő alatt tudnának lefutni.
Hogy ne csak a tanító néni kedvenc sportjával ismerkedjenek meg a gyerekek, ezért a munkafüzetben lévő sportágválasztós feladaton keresztül átbeszéltük, hogy ki melyik sportot szereti nézni, csinálni, illetve melyiket szeretné kipróbálni. Ennek hatására az egyik kisfiú kedvet kapott, és jelentkezett a már szeptember óta iskolai szinten működő judo foglalkozásra.

Május utolsó szerdája a Kihívás Napja, így adott volt, hogy aznap is mozogjunk egy keveset. Az elmúlt időszakban mindannyiunknak kevesebb lehetősége volt a sportolásra, felnőttnek és gyereknek is egyaránt hiányzott már a mozgás, a jó levegő, a társas kapcsolatok. Hogy mindezek újra életünk aktív részeivé váljanak, iskolánk a szervezésemmel csatlakozott a #FindYourMile nemzetközi kezdeményezéshez, és az első, a második és a harmadik osztály sikeresen teljesítette a kihívást. Egy mérföldet, azaz 1,6 km-t tettek meg eleinte sétálva, majd a tanító nénikkel együtt sprintelve… mert a mozgás akkor jó, ha aktív. Csapatom a sportolás örömén kívül egy-egy oklevéllel is gazdagodott a program végén.

Természetesen ebben a hónapban is énekeltünk, relaxáltunk, illetve kézműveskedtünk is, egy 3D-s kerékpárt készítettünk. A vidámságunk megőrzése érdekében sétáltunk az iskola mezítlábas ösvényén, részt vettünk a szomszédos parkban egy erdőfürdőzésen, a hónap végén pedig az „Egészségesen élek, sokat sportolok és egészségesen étkezem.” kártyán lévő mondathoz tartva magunkat, közösen elfogyasztottuk egy nagy tál almát.

ooo

Képek