Megölelném őt, mert tudom, hogy attól jó kedve lesz

IMG_2541.jpeg

A boldogságórát, az arcizomlazítás játékosan relaxációs gyakorlattal kezdtük. Először bemutattam a gyerekeknek a gyakorlatot, utána, pedig együtt végeztük. Úgy vettem észre, hogy a gyerekeknek örömöt okozott a gyakorlat. Jó kedvűek voltak, nem, pedig erőltetett nevetésben reagálták le a humoros gyakorlatot. Többjüknek sikerélmény volt, mert kitudták adni a ,,pukkanó” hangot. A többieket bíztattam, hogy a következő alkalommal biztosan sikerélményük lesz.
A relaxációs gyakorlat után meghallgattuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalát. Figyelték a dal szövegét és bekapcsolódtak a játékos mozgásba. Talán a legjobban az tetszett nekik, amikor kiabálhattak, ezzel kitudták adni magukból a bennük lévő esetleges feszültséget.
Visszacsatolás volt az optimizmus hónapjára, amikor újra elővettem Szomorú Szilárd és Boldog Blanka bábokat. Emlékeztek rájuk, eszükbe jutott kik is ők.
Néhány gondolat gyerekektől:
– Úgy vidítanám fel a szomorú társamat, hogy együtt játszanék vele.
– Vicces dolgot mesélnék neki.
– Megcsiklandoznám.
– Megölelném őt, mert tudom, hogy attól jó kedve lesz.
Barátságlánc készítésekor, amikor az emberkéket színeztek, azt vettem észre, hogy néhányuknak nehézséget okozott az, hogy olyanra színezzék, amilyennek magukat látják. Többen a ruhájuknak megfelelő színt választották volna.
A délelőttöt Bagdi Bella: Tükördal című dal meghallgatásával zártuk. Amihez közösen kitaláltunk egy egyszerű mozgást.
A második alkalmat szintén az arcizomlazítás játékosan relaxációs gyakorlattal kezdtük. Most már mindenkinek sikerült kiadnia ,,pukkanó” hangot. Pozitív ösztönzés eszközét alkalmazva tapssal jutalmaztam az ügyességüket.
Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalt segítség nélkül tudták énekelni. Az utánzó mozgásokat, pedig helyesen és ügyesen végezték.
A kerekerdő kalandra hív kezdetű verssel és Boldog Dóra segítségével kelltettem fel az érdeklődésüket a meséhez. A süni irigy lesz című mesét választottam a téma feldolgozás szempontjából. Bábjátékkal készültem, a szemléltető eszközök segítségével végig fenn tudtam tartani a gyermekek érdeklődését.
A mese meghallgatása után, barátságkarkötőt készítettek. Alkalmaztam a differenciálás módszerét, a nagycsoportos gyerekek 3 ágú fonással készítették a barátságkarkötőjüket. A nagyközépsős gyerekeknek, pedig 2 ágú. Mivel a csoportétszáma nem volt páros, ezért én is készítettem az egyik kislánynak barátságkarkötőt. Hogy ő sem maradjon ki a pozitív élményből. A bartáságkarkötők elkészültek, utána, pedig felragasztották a kiszínezett barátság jelet a Boldogságvár 3.lépcsőfokára. Átismételtük az eddig megtett állomássok neveit.
A délelőttöt a Tükördallal zártuk és nagy öröm volt számomra, hogy a gyerekek emlékeztek az elmúlt alkalommal közösen kitalált mozdulatokra.
A csoportba visszaérkezésükkör örömmel mesélték társaiknak átélt élményeiket.

Képek