Megküzdési szófelhő

Megküzdési-szófelhő-6.jpg

A hónap során elvégzett feladatok:
Januárban megbeszéltük, hogy egy tudatosan, okosan élő embernek a tovább haladáshoz és egy értelmes élet megéléséhez célokra van szüksége. A célokat azonban meg is kell valósítanunk, ami nem biztos, hogy mindig könnyen megy, hiszen a cél eléréséhez vezető úton akadályokba ütközhetünk, megvalósítást gátló tényezőket tapasztalhatunk, amiket fel kell oldanunk a siker érdekében. Ezért szükséges stratégiákat, terveket szőni, hogy a gondokkal meg tudjunk küzdeni, és céljainkat meg tudjuk valósítani.
A gyerekekkel megnéztük a „Kecskekatonaság” című magyar népmesét, ami által levontuk a tanulságot: mindent meg lehet tanulni, meg lehet valósítani, ha teszünk is érte. Helyes irányítással, útmutatással, valamint az általunk befektetett energiával, kitartással elérhetjük céljainkat. Az elsőseimmel rajzóra keretében elkészítettük a kecskefejdíszeket az adott sablon alapján, amiket miután a fejünkre helyeztünk, ki is próbáltunk. Mindig más-más parancsnokot választottunk, aki különböző teljesíthető utasításokat adott a többiek a számára, akik végre is hajtották a parancsot. A játék jó mókának bizonyult.
A „Fel a fejjel!” című mese alapján az egymás megsegítésének fontosságát hangsúlyoztuk, hiszen minden könnyebb támogató társakkal, barátokkal, családtagokkal. A kecskéket gyurmából el is készítettük, majd kiállítottuk őket a polcra. Saját „kecskehadseregünk” lett ez által, ami az egymás iránti odafigyelésre, a szeretetteljes emberi kapcsolatok kiépítésére, a barátságos viselkedésre emlékeztet minket.
Egyik olvasás órán az eszkimókról beszélgettünk, rajz órán el is készítettük őket. A színezett sablonon vattapamacsok felragasztásával tettük meleg, puha hangulatúvá az őslakók sapkáját, kabátját, nadrágját. Megállapítottuk, hogy nekik az örök fagy, hó és jég birodalmában nap, mint nap meg kell küzdeniük a hideggel, az élelem előteremtésével. Életük folyamatos harc és küzdelem a megélhetésért. Télen azonban a hideg ellen nekünk is védekeznünk kell, ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, hogy melegen felöltözünk. Ehhez készítettünk sablon alapján színes papírból sapkát, kesztyűt és sálat, amit mindenki egyéni elképzelés alapján díszíthetett.
Abban is egyet értettünk, hogy napi feladataink teljesítése során nagyon el lehet fáradni. Ilyenkor fontos a pihenés, a feltöltődés, hogy utána újult erővel folytathassuk tevékenységeinket. Ennek jegyében készítettünk az osztályterem sarkában egy „nyugisarkot”, ahol bármikor megpihenhet, lenyugodhat az a tanuló, aki annak szükségét érzi. Erre leginkább a délutáni, másnapi felkészítést szolgáló foglalkozásokon szokott sor kerülni. A kényelmet és a kellemes hangulatot az otthon meghittségét idéző szőnyeggel és babzsákfotelekkel biztosítottuk.
A 3-4. osztályosokkal arról beszélgettünk, hogy kinek, mi segít, ha úgy érzi, már nagyon elege van mindenből, elfáradt. Melyek azok a tevékenységek, amik számukra a feltöltődést, a megnyugvást biztosítják. Hogyan, mivel küzdjünk a kiégés ellen? Az összegyűjtött tevékenységeket, fogalmakat a táblára írtuk, majd a szókészletből egy vidám, színes és játékos „szófelhőt” alkottunk, ami felkerült a faliújságra. A szókészlet elemei: pihenés, alvás, zenehallgatás, rajzolás, olvasás, relaxálás, játék, sport, séta, légzőgyakorlat, evés, pecázás, megértés, utazás.
Iskolánkban minden évben, így idén is, vízkereszt után készítünk kiszebábot, amit a farsang végén ünnepélyesen elégetünk. Régen, a néphagyomány szerint az emberek egy kis cetlire felírták azokat a rossz szokásaikat, amiktől meg szerettek volna szabadulni, majd a kiszebáb ruhájára erősítették. Így szabadultak meg a nem kívánatos tulajdonságaiktól jelképesen az elégetés által. Hát mi nem a ruhára tettük a cetliket, hanem a „Rossz szokások ládikájába” (cipősdobozból készült) gyűjtöttük/gyűjtjük még mindig a farsangi időszakban, ami majd a kiszebábbal együtt megsemmisül a tűzben húshagyó kedden, ami idén március elsején lesz. Megbeszéltük, hogy az elégetés csak jelképes. Ahhoz, hogy a rossz szokásainkkal, nem kívánatos magatartásformáinkkal ténylegesen felhagyjunk, igazából tennünk is kell! Nekünk, magunknak kell akarni a változást, ami sok esetben lemondásokkal is járhat, de ha kitartóan megküzdünk érte, elérhetjük az áhított eredményt, ami beteljesíti célkitűzésünket. Madách Imre szavaival élve: „Ember, küzdj, és bízva bízzál!”

Képek