„Megküzdési módjaink tudatosítása”

185291487_766909667322296_2989524477256281812_n.jpg

Ebben a témában próbáltam páros játékot is játszani a gyerekekkel, hogy érezzék együtt, minden sokkal könnyebben megy. Első játékunk az eltűnt plüssök megkeresése volt. Először elmeséltem „pók néni üzenetét” s, párokat választhattak maguknak a gyerekek, és mindenki húzott egy kártyát. A kártyát segítségképpen adtam, hogy könnyebben megtalálják az elrejtett plüssöket, egy-egy sarkot jelölt az csoportunkban: „babakonyha, autós sarok”, stb. Amikor minden plüsst megtaláltak, közösen elénekeltük a gyerekek által választott (ők választhattak, hiszen nagyon ügyesek voltak) dalt, majd a szintén gyerekek által választott verset is elmondtuk. Közösen meghallgattuk az Ellazulni jaj, de jó című dalt. Akinek kedve volt, rajzolhatott pók néninek is. Páros alkotások is születtek.
A foglalkozás után, de kicsit hozzá is kapcsolódva átmentünk a tornaterembe és páros mozgásos játékokat játszottunk.

Képek