Megküzdés a csoportban

20220217_102952.jpg

Ez egy rendhagyó beszámoló lesz a részemről. Sajnos most arról tudok írni, hogy mit nem csináltam az elmúlt két hónapban. Januárban szinte végig beteg voltam, így abban a hónapban nem tartottam Boldogságóra foglalkozást a csoportban. Februárban is csak pár napot tudtam dolgozni, azt is inkább délután. Így A dió című mesét az alvás előtti meseolvasás során közvetítettem a gyerekek számára. Feladatul tűztem ki csoportom számára, hogy pályázatot adjunk be a közelünkben lévő Kavics Játszóház felhívására, hogy mit tehetünk azért, hogy megvédjük a földet. A” Megbocsátás erdeje” című plakát mintájára (amit a tavalyi Boldogságóra foglalkozáson csináltunk) készítettünk egy új plakátot “Mentsük meg a földet” címmel. Így a gyerekek újra átélhették a közös munka örömét. Közben visszaemlékeztünk azokra a gyerekekre is akik már azóta az iskolában élik a mindennapjaikat. A plakátkészítés közben így egy kicsit nosztalgiáztunk is a gyerekekkel. Ezen kivűl nem sokat tudtam a boldogságórával kapcsolatos terveimből megvalósítani, mert újra lebetegedtem. Illetve még bevíttem a csoportba Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok Személyiségfejlesztő kártyajátékát, amivel nagyon jókat játszottunk.

Képek